Indul a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál Tatabányán

A tatabányai Jászai Mari Színház, Népház csütörtöktől vasárnapig rendezi meg első monodráma és stúdiószínházi fesztiválját. A rendezvényen mindkét műfajból négy darabot tekinthetnek meg a nézők, az alkotásokat szakmai zsűri díjazza.

Crespo Rodrigo az MTI-nek elmondta: a színház elsősorban vidéki teátrumok, határon túli színházak és független társulatok produkcióinak kíván teret adni, mivel a színházi fesztiválok sorából hiányzik egy kifejezetten a műhelymunkákat és az egyéni művészi teljesítményeket felvonultató szakmai mustra.


Csütörtökön a Peter Hacks Beszélgetés a Stein-házban a távollevő von Goethe úrról című darabja alapján készült monodrámában Goethe és Charlotte von Stein kapcsolata elevenedik meg. A Hidvégi Nóra rendezte előadásban Györgyi Annát láthatják a nézők. Este Marius von Mayenburg Mártírok című darabját játssza a Móricz Zsigmond Színház.

 

g-2

G - Miskolci Nemzeti Színház


Pénteken az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület, Szeged és a Bakelit Multi Art Center, Budapest közös produkciójában Eric Bogosian és José Saramago szövegei nyomán Sex, drugs, gods & rock 'n' roll címmel ad elő Harsányi Attila radikális stand up comedyt. Az esti előadáson a Jászai Mari Színház, Népház társulata játssza Per Olov Enquist A tribádok éjszakája című színjátékát.


Szombaton Ötvös András adja elő a Gerlóczy Márton regénye alapján készült A csemegepultos naplója című monodrámáját az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében, majd a nagyváradi Szigligeti Színház mutatja be a Hrabal történeteinek felhasználásával született A hetedik lépcsőfok című alkotást.

 

hetedik-5

A hetedik lépcsőfok - Szigligeti Színház, Nagyvárad


Vasárnap Gareth Armstrong Shylock című monodrámáját játssza el Hunyadkürti György, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, az Újvidéki Színház pedig a Michal Witkowski regénye nyomán írt Kéjpart című darabot adja elő.


A fesztivál kiegészítő programjaként két koncertkülönlegességet is megtekinthet a közönség a Klubszínpadon; szombaton 21 órától a Mojo WorKings zenekart, vasárnap este fél kilenctől pedig Nem látlak én téged többé… címmel egy bakaoperettet.

 

kejpart-3

Kéjpart - Újvidéki Színház


Szombaton fél hétkor az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet monodráma-kiállításának megnyitójára kerül amely az Egyedül címet viseli. Minden előadás után közönségtalálkozót is szervez a Jászai Mari Színház, Népház.


A MOST FESZT nevében is tükrözi, hogy a színház a pillanat művészete, egyben a "most", a jelenidejűség szinonimája, ugyanakkor a monodráma és a stúdiószínház szavakból alkotott mozaikszó. Ezt a címet viseli a fesztivál saját weboldala is, ahol a www.mostfeszt.hu címen találhatók további információk az eseményről - tette hozzá Crespo Rodrigo igazgató.

 

Forrás: MTI

Fotók: mostfeszt.hu

 

 

süti beállítások módosítása