Növekvő trendet mutat a Nemzeti Színház nézőszáma

A jelenlegi évadot 441 előadással zárja a Nemzeti Színház társulata - mondta a Napi Gazdaságnak Vidnyánszky Attila. Az intézmény főigazgatója hozzátette: ennyit soha nem játszottak még egy évadban a teátrum 2002-es indulása óta.

 

A Napi Gazdaság cikkéből:

 

A fellépések mintegy negyedét befogadott, illetve a teátrum vidéken játszott előadásai teszik ki. Ehhez adódnak még a külföldi fesztiválok: a jelenlegi idényben hat seregszemlén vesz részt a színház. Ebben az idényben hat külföldi útra is sor kerül.

 

nemzeti

Fotó: budapest.varosom.hu

 

"Egy év alatt több nemzetközi programon jelentünk meg, mint azt az Alföldi-éra teljes ciklusában tette a Nemzeti Színház" - emelte ki Vidnyánszky. Szerinte ez elfárasztja a házat, ezért elképzelhető, hogy a következő évadban 30-40 előadással kevesebbre kerül sor.

 

A nézőszám egyelőre elmarad a korábbi évekétől, de a trend növekedést mutat. Az előző igazgató, Alföldi Róbert közel 130 ezres éves látogatottsággal adta át az intézményt 2013 júniusában. Idén március 23-áig csaknem 79 ezren váltottak jegyet a színházba, míg egy évvel korábban ez a szám 63 ezer volt. Az igazgató azzal számol, hogy a nyáron záródó évadra elérik a 110 ezres látogatottságot. Az egyes darabok nézettségi mutatóin is van még mit javítani: ez a két évvel korábbi 332 főről tavaly 258-re esett vissza.


Az igazgató az állami támogatásokra is kitért: idén 1,4 milliárd forintot juttatott a színház működésére a költségvetés. Bár ez 300 millió forinttal több az előző évinél, akkor azonban 660 millió forintos kiegészítő dotáció is járt az intézménynek. Ezen a címen ebben az évben már nem kaptak plusztámogatást. Ugyanakkor az alaptámogatás 2010 óta a legmagasabb összeget érte el 2015-ben. Alföldi mandátumának utolsó két évében például az egymilliárd forintot sem ugrotta meg az első körben odaítélt közpénz.


Vidnyánszky a következő évad jegyáraira vonatkozóan elmondta, sem a jegyek, sem a bérletek nem drágulnak.

 

Forrás: Napi Gazdaság

 

 

 

süti beállítások módosítása