Rejtő Jenőre emlékeznek a Vigadóban

A Rejtő Legendárium címmel pénteken, a Pesti Vigadóban emlékeznek meg a 110 éve született íróról vetítéssel, pódiumbeszélgetéssel és kiállítással.

A programban levetítik Varsányi Ferenc, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjának Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak című rövidfilmjét a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán. A filmvetítést pódiumbeszélgetés követi, amelyen részt vesz Mezey Katalin költő, műfordító, Orosz István, grafikus, filmrendező, Haris László fotóművész, Thuróczy Gergely irodalomtörténész, valamint a film rendezője, Varsányi Ferenc is - közölte az MMA az MTI-vel.


Az est zárásaként a résztvevők megtekinthetik a Magyar Animáció 100 című kiállítást is.

 

rejto

 

Rejtő Jenő 1905. március 29-én született Budapesten. Regényei átmenetek a kalandregény és annak paródiája között, a légiós és matrózregényeket művészetté nemesítette. Rejtő egyéni humorát a pesti vagánynyelv és aszfalthumor leleményei, szójátékok, meglepő szerkezetek jellemzik. Kiszólásai, csattanói ma is közszájon forognak, regényein nemzedékek nőttek fel.


Legnépszerűbb könyvei A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány. Műveit angol, bolgár, cseh, észt, finn, francia, német, olasz, örmény, román és szlovák nyelven is megjelentek, műveiből több film is készült.

 

1942. október 9-én az Egyedül Vagyunk című nyilas lap cikket közölt Rejtőről, nehezményezve benne, hogy az író ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót. Ennek hatására súlyos betegen, a nagykátai kórházból hurcolták el munkaszolgálatra, és egy munkásszázad beosztottjaként Oroszországba került. Ott a nehéz viszonyok és a hatalmas hideg hamar felőrölték a szervezetét, és 1943. január 1-jén meghalt, röviddel a január 12-i doni áttörést megelőzően.

 

Forrás: MTI, Színház.hu

 

 

süti beállítások módosítása