Egérfogó – Lukáts Andor Budaörsön rendezett

Március 28-án mutatták be a Latinovits Színházban az Agatha Christie regénye alapján készült előadást Lukáts Andor rendezésében.

Ajánló a darab elé:

 

Ha Agatha Christie nevét halljuk, gyilkosság cseng a fülünkben, méghozzá finom, úri, késsel-villával elkövetett gyilkosság, civilizált polgárok decens és diszkrét körében, a vakvéletlen, vagy épp a nagyon is metsző tekintetű végzet által egybeterelve és összezárva. Vagyis köztünk van a gyilkos, civilizált úriemberek között. Egyikünk.

 
eger0

Lukáts Andor az olvasópróbán (fotó: Borovi Dániel)

 

Ezúttal mindnyájunk jó ismerőse, egy fránya kis hóhelyzet (az angolok szerint valaki, de még a középkorban, elhitette velük az óceáni éghajlatot az enyhe telekkel, és azóta minden télen újra meglepődnek) siet segítségünkre, hogy egybeterelje-, és zárja a társaságot. Amely társaság Agatha Christie szokásos válogatott csodabogaraiból áll. Itt van egy feltörekvő ifjú pár, egy költőien hóbortos fiatalember, egy nagyvilági dáma, egy nyers katonaember, a Birodalom támasza, valamint egy lehetetlen szokásokkal előhozakodó külföldi. Végül pedig megérkezik a hó fogságába zártak közé minden angolok legangolabbika, a nyomozó is: ő hozza a hírt, hogy a gyilkosság, amelyen épp szörnyülködünk, valójában csak előjáték volt, az igazi vérfürdő csak most kezdődik, itt, az orrunk előtt, és csak egyben bízhatunk: hogy gyilkos és áldozat egyaránt közülünk kerül ki. Egyikünk.

 

 

Nem véletlen, hogy Agatha Christie krimijei óriási színpadi sikerek lettek: kit ne izgatna ez a világ, ez a vágyott nagypolgári allűrmúzeum, ahol ki tudja, miféle évtizedes indulatok fortyognak a perfekt stíl mögött, és ahol eltartott kisujjal ölnek?

 

Agatha Christie színházi munkásságáról:

 

Agatha Christie neve egyet jelent a klasszikus és örökzöld krimivel – elsősorban a regényirodalomban, de nem kevésbé sikeresek színpadi munkái sem. A Tíz kicsi néger, vagy a Randevú a halállal a londoni színpadokon legalább akkora sikert aratott, mint a könyvesboltokban. Legnépszerűbb darabja mégis az Egérfogó, amely 1947-ben még rádiójátéknak íródott a BBC felkérésére. 1952-re elkészült a színpadi változata is, és a bemutató óta a West Enden folyamatosan, immár 62 éve színen van az előadás – megdöntve ezzel minden játszási rekordot.Magyarországon tíz évvel az ősbemutató után, 1962-ben a Madách Színházban játszották először a hóba zárt panzióban zajló krimit. Az előadást Ádám Ottó rendezte és többek között Váradi Hédi és Zenthe Ferenc szerepeltek benne. 1975-ben Kaposvárott Babarczy László vitte színre Agatha Christie művét, ami azóta is újra és újra feltűnik a magyar színpadokon – legutóbb 2011. végén a budapesti Thália Színházban Szikora János rendezésében.

 

További képek az olvasópróbáról:

Fotók: Borovi Dániel

 

eger 13

 

 

eger 14

Miklós Marcell

 

eger11

 Nagy Dániel Viktor

 

eger12Nagy Dániel Viktor, Zeck Júlia

 

eger

Nemes István

 

eger2

Lukáts Andor, Nagy Dániel Viktor

 

eger3

Nemes István, Lukáts Andor

 

eger5

Mészáros Csilla, Szalay Marianna


eger10 Lukáts Andor

 

zeck

Zeck Júlia, Chován Gábor

 

Agatha Christie:

EGÉRFOGÓ

 

Mollie Ralston: LOVAS ROZI

Giles Ralston: NAGY DÁNIEL VIKTOR

Christopher Wren:  MIKLÓS MARCELL

Mrs. Boyle:  TAKÁCS KATALIN

Metcalf őrnagy: ILYÉS RÓBERT

Miss Casewell:  SZALAY MARIANNA

Mr. Paravicini: MÁRTON ANDRÁS

Trotter felügyelő: CHOVÁN GÁBOR

 

jelmez- és díszlettervező: FEKETE ANNA

dramaturg: NEMES ISTVÁN

fordító: MÉSZÖLY DEZSŐ és DEDINSZKY ZSÓFIA

rendezőasszisztens: SZINAI ESZTER

rendező: LUKÁTS ANDOR

 

süti beállítások módosítása