"Kecskemétre hazajövök" - Kiss Zoltán válaszol

- Mi volt a belépő a színi pályához annak idején?

- Egy sikertelen műegyetemi felvételi... Így ugyanis az autószerelő szakközép után kénytelen voltam elmenni dolgozni. Aztán egyik nap éppen gitározgattam otthon, amikor hallottam, hogy felvételt hirdettek a Toldy Mária Musicalstúdióba: felvételiztem, és megfeleltem. 

- Mérnök vagy színész? Finoman szólva sem társszakmák.

- A színpad nem volt ismeretlen számomra, hiszen hatéves korom óta néptáncoltam. Hosszú évekig a Bihari Táncegyüttes tagja voltam. Az első nagy színházi előadásba, a Vígszínház West Side Story-jába is táncosként kerültem be, miután Ladányi Andrea beválogatott. Hihetetlen élményt jelentett a háromhónapos próbafolyamat! Ott ismerkedtem meg Eszenyi Enikővel, aki utóbb segített felkészülni a színművészetire. 

- Mit lehetett tőle megtanulni?

- Rengeteg dolgot… Például alázatot, és azt, hogy a színház egy nagy, közös játék...

- Az egyetem alatt is folytatódtak a színházi munkák?

- Mi még abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy dolgozhattunk az egyetem mellett. Első év végén szerepeltem a Miss Saigonban az Operettszínházban – ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Aztán ’95-ben jött a Valahol Európában, amiben Miller Zolival kettőzve játszottuk Ficsúrt. A következő évben Szolnokra szerződtem, ahol nagyszerű szerepeket kaptam. Ott tanultam meg Bor Jóskától, akit máig egyik mesteremnek tekintek, mit jelent operettben játszani. Közben az Operettszínházban is játszottam, ami szintén nagy iskola volt, rengeteget tanultam a kollégáktól. De kacskaringós utam volt ezt követően is, hiszen Szolnok után beválogattak a Barátok köztbe, ami az addiginál is szélesebb ismertséget és közönségsikert hozott. Majd a székesfehérvári évek után Kerényi Miklós Gábor meghívott az Operettszínházba állandó tagnak. Sok jó tapasztalat köt oda még ma is, nagyon sajnáltam, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nem lehettem ott Oszvald Marika köszöntésén, ezúton is gratulálok a Kossuth-díjához, nagyon jó helyre került! 

- Mi hozta Kecskemétre?

- Sopronban dolgoztunk együtt Cseke Péterrel, aki meghívott a Hello, Dolly!-ba 2008-ban. Vendégként jöttem, aztán itt ragadtam.

- Olyannyira, hogy egyik interjújában anyaszínházaként emlegette a kecskeméti Katona József Színházat.

- Szó szerint! Nagyon jó csapat állt össze, a város szereti, és elismeri a színházát. Azzal a jó érzéssel járok ide minden alkalommal, hogy hazajövök.

- Az idei évad két sikerdarabja a Párcsere és a Csoportterápia – mindkettőben fontos szerepet játszik. 

- Nagyon szeretem a Párcserét, nem utolsó sorban, mert egyre közelebb állnak hozzám a komolyabb, mélyebb karakterek. De, azt hiszem, mindannyian nagyon élvezzük a játékot, és - hála az égnek! -, a közönség is imádja. Ugyanez igaz a Csoportterápiára. Elképesztő humorral megírt darab, ugyanakkor megvan a mélysége, és valószínűleg éppen ez a siker egyik titka. Hatalmas röhögések vannak a nézőtéren, a kellő pillanatokban viszont nagyon komoly csendek. Ez is igazolja, hogy nincs jó komédia dráma nélkül.

- A mozgásra, sportra jut még idő? 

- Anékül nem is menne. Most a jégkorong az őrület. Fél hétkor edzés, utána rohanás Kecskemétre, a délelőtti próbára, ahova oda is érek majdnem… És ha vége próbaidőszaknak, újra jöhet a foci a Színészválogatottban.

- A gyerekek mit szólnak ehhez a tempóhoz? Szóba került náluk a színészi pálya?

- A nagyobb lányom, Kira lóőrült. Ha csak tehetem, megyünk együtt terepre, a Róka-hegyre. De, bármilyen nehéz is beismerni, neki lassan jobban megy, mint nekem. A kicsi, Kincső, törékenyebb alkat, nagyon szépen táncol és énekel, nála erősebb a művészet iránti érdeklődés. De a színi pályával kapcsolatban egyelőre azt mondják, hogy ők inkább a gyerekeikkel szeretnének lenni… Ami nyilván kritikaként is felfogható. Persze, amit elvesztünk a vámon, megnyerjük a réven. Például az együtt töltött, hosszú nyarakat.

Forrás: Kecskeméti Katona József Színház