Levették a műsorról a formabontó Tannhäusert Novoszibirszkben

Alig váltották le az oroszországi Novoszbiriszk Opera-és Balettszínházának igazgatóját, kedden az új vezető bejelentette, hogy levették a műsorról a formabontó Tannhäuser című Wagner-operát.

Vlagyimir Kehman, az új igazgató - aki a szentpétervári Mihajlovszkij Színház élén is megmaradt - arra hivatkozott, hogy a vasárnapi kinevezése óta eltelt két napban nem sikerült kapcsolatba lépnie Tyimofej Kuljabinnal, a darab fiatal rendezőjével. 


Kehmannak a színház honlapján közzétett magyarázata szerint ő ugyan szerette volna megvitatni Kuljabinnal, hogyan tudják megoldani a kialakult helyzetet, a rendező azonban "bujkált" előle, és az asszisztensén keresztül számára érthetetlen feltételeket közölt a találkozóval kapcsolatban.


Az új igazgató mindazonáltal nagyra értékelte a Wagner-operát játszó társulat és a karmester munkáját, az előadás zenei színvonalát.

 

inside tannhauser episode

Fotó: siberiantimes.com


A Novoszibirszki Opera- és Balettszínház tavaly decemberben mutatta be a Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny című operát, amelyet a helyi egyházi vezetők elítéltek és a vallási szimbólumok "nem rendeltetésszerű felhasználásával" vádolták meg a teátrumot. Az ügyészség büntetőfeljelentést is tett Borisz Mezdrics korábbi igazgató, valamint a rendező, Tyimofej Kuljabin ellen vallásos érzelmek megsértése címén, de az alkotókat március 10-én felmentette a bíróság "bűncselekmény hiányára" hivatkozva. 


Richard Wagner legvitatottabb művének eredeti változatában a hős, Tannhäuser önként vállalja a fogságot Vénusz istennőnél, mielőtt a pápánál keresne megváltást szexuális kicsapongásaira. 


A szibériai színházban bemutatott változat napjainkban játszódik. Tannhäuser rendezőként filmet forgat a főhős, Jézus Krisztus erotikus kalandjairól a szerelem istennőjének barlangjában. 


Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője egy keddi moszkvai tájékoztatót követően kijelentette, hogy ugyan a cenzúra nem megengedett Oroszországban, de amikor az állam biztosítja a pénzt a filmekre és színházi előadásokra, joga van elvárni az alkotó kollektíváktól "a korrekt előadást, vagy legalábbis olyanokat, amelyek nem váltanak ki kiélezett reagálást a közvéleményből". 


Borisz Mezdricset, a novoszibirszki színház igazgatóját vasárnap azonnali hatállyal menesztette Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter. Ugyanaznap ezrek tüntettek a 1,5 millió lakosú városban az opera ellen, amely szerintük sértő a keresztényekre nézve és a dekadens Nyugat értékeit tükrözi. 


A darabot a botrány kitörése óta számos ismert orosz kulturális személyiség a védelmébe vette.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása