"Várni, hogy mikor lesz pénzünk, nem működik" – Benkó Bence válaszolt

A k2 társulat egyik rendezőjét, Benkó Bencét kérdezte a Funiversity magazin.

 

A Funiversity cikkéből:

 

"Számomra a színház azt jelenti, hogy van egy fórumunk, egy kommunikációs eszközünk. Más kérdés, hogy a működtetéséhez vagy értünk, vagy nem értünk, de mindenesetre nagyon szeretjük művelni. Nagyon szeretem azt, hogy előadások kapcsán, előttük vagy utánuk lehet beszélgetni emberekkel olyan dolgokról, amik szerintünk fontosak. Ez talán a legfontosabb funkciója" - hangsúlyozta az ifjú rendező.

 

Benkó Bence elmondta, általában nincs közönségtalálkozó az előadások előtt vagy után, bár párszor volt erre is példa. "Az Apátlanok esetében a romkocsma jelleg ezt a kommunikációt hivatott alátámasztani. Ez mégiscsak egy közösségi tér, ahol a nézők nem csak a sötétben üldögélnek. Ez inkább gesztus azoknak a nézőknek, akiknek ez annyira még nem kényelmetlen. Szeretjük, ha az előadások kapcsán nem csak arról tudunk beszélgetni, hogy most milyen formában milyen színházi újítást mutattuk be vagy eszközöltünk benne, hanem egyáltalán érdekesek-e a témák, amik boncolgatásába mi energiát fektettünk" - tette hozzá.

 

benko-b

Fotó: k2szinhaz.hu

 

A rendező szerint a társulat sikerének egyik titka, hogy bár öt éve működik a k2, de ebből az első egy-két év még az egyetemi tanulmányaik idejére esett. "Ez adott nekünk egy minimális bázist, mert voltak emberek, akik már akkor elkezdtek érdeklődni. Erre már tudtunk építkezni. Ha akkor kezdtünk volna bele, amikor kijöttünk az egyetemről, nem biztos, hogy ugyanígy alakult volna. Most viszont volt mire építkezni. Azt egyáltalán nem mondom, hogy annyira jól megy, senki nem él meg belőle, de gondolom ez nem újdonság. Nincs szerződtetve senki, nincs fizetés, csak próba- és előadás pénzek vannak. De mind a tíz ember, aki most a csapatban van, vállalta azt – valakik még szerződést is visszamondtak színházakban – hogy most mégis megpróbálunk faltörő kossal áttörni. Egy-két év biztosan arról kell, hogy szóljon, hogy szinte mi áldozunk anyagilag és energetikailag, és ez majd vagy kidob magából valamit, vagy nem. De arra várni, hogy mikor lesz pénzünk, nem működik. Végső soron a k2 talán ezért működik. Mert az a tíz ember vállalta, hogy ezt elkezdjük csinálni, és egy közös ügy lesz, ami egy sokkal komolyabb energiát jelent, mintha elkényelmesedve melóznánk pénzért" - mesélte Benkó Bence.

 

A rendező azt is elárulta, hogy kerültek kapcsolatba Orlai Tibor producerrel. "Mi nem ismertük személyesen, de úgy döntöttük felkeressük. Minden évadunkat úgy csináljuk, hogy felkeressük a színházakat, amikkel már együtt dolgoztuk és beadunk egy anyagot, amire szeretnénk pályázni – illetve szeretnénk, ha pályáznának. Mi így szoktunk házalni. És tavaly arra gondoltunk, hogy Tibit is felkeressük ilyen tájban. Meglepődve tapasztaltuk, hogy név szerint üdvözölt minket és szinte szó nélkül azt mondta, hogy segít nekünk, ami hatalmas gesztus volt részéről. Üdítő volt megtapasztalni, hogy nem akart semmibe beleszólni. Ezt egyébként kevésszer tapasztaljuk. Sokkal gyorsabban lezajlott, mint gondoltuk volna, és úgy néz ki, hogy jövőre is tudunk majd együtt dolgozni" - számolt be Benkó Bence.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

 

süti beállítások módosítása