"Nem szoktam üzeneteket rendezni" - Villáminterjú Alföldi Róberttel

A Bábszínház Kabaré bemutatója kapcsán a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója, Kővári Szimonetta kérdezte a rendezőt, Alföldi Róbertet.

​

Fotó: Éder Vera

- Hogy kell elképzelni most az életét? Hiányzik-e a társulati lét?

- Most oda megyek rendezni, ahová hívnak. Az utóbbi két évben elég sok helyen jártam – most jöttem például haza Bécsből. Lehetne azon siránkozni, hogy mi volt a Nemzeti Színházban, de általánosítás volna azt mondani, hogy a társulati lét hiányzik. Én most nagyon élvezem a szabadságot, éppen ezért nem tudom magam elképzelni beosztottként. Annyira erősen él bennem az, ami a Nemzetiben volt, hogy önámítás lenne ugyanazt keresni máshol. Jól is esik most ide-oda menni és mindenfélét csinálni. Aztán biztosan eljön majd az a pillanat, amikor ebből is elég lesz. Most még annyi féle színházban és műfajban alkotok, hogy nincs idő, energia és helyzet elkényelmesedni, megunni. Pár hete még Bécsben rendeztem egy Háy Gyula-darabot, most pedig a Kabarén dolgozom, bábokkal. Ez a változatosság nagyon frissen, éberen, kíváncsian tart.

Fotó: Éder Vera

- A Kabarét immár harmadszor rendezi meg. Először az Operettszínházban vitte színre, majd a Nemzetiben színművészeti egyetemistákkal, most pedig bábokkal...

- Meczner Jánossal, a Budapest Bábszínház igazgatójával talán már hamarabb beszéltünk a Kabaré megrendezésének ötletéről, mint hogy az egyetemen színre vittem volna. Igazából teljesen mindegy hányszor csinálja meg az ember. Más és más változat készült annak idején az Operettbe is, a Nemzetibe is és ide is. Most bábszínpadi átdolgozást kellett csinálni. Szerintem jó, ha az ember többször rendez meg egy darabot, mert egyre több mindent tud meg annak belső szerkezetéről, és ezáltal rendezőként pontosabban, ugyanakkor szabadabban tud fogalmazni. A báb műfaj pedig olyan végtelen szabadságot ad, ami egyszerűen csodálatos. Szóval annak ellenére, hogy harmadszor redezem meg, nem köszön vissza a másik két előadásom, mert ugyanúgy a nulláról kell felépíteni mindent.

- Az olvasópróbán elhangzott Öntől az a mondat, hogy „a bábok mindig azt csinálják, amit én akarok”.  Az állítópróbákon aztán többször fel is derült, amikor a báb pontosan végrehajtotta, amit ön kitalált... Ennyire élvezi a bábbal való munkát?

- Ez egy vicces dolog. A velem dolgozó színészek gyakran mondogatják nekem, hogy én mindent azonnal kérek és mindig mindenhez ragaszkodom. Ugye egy bábnál ez csodálatosan tud működni (és még csak nem is dumál vissza). Ugyanakkor éppen emiatt nehéz is a bábokkal dolgozni, mert egy bábnak nincs "érzete", a bábművésznek van érzete. A báb esetében minden pici mozdulatnak jelentősége van, hiszen például az, hogy ő lépjen, minimum három mozdulatot jelent. És természetesen olyan dolgokat is meg tud csinálni, amit egy ember nem.

Fotó: Éder Vera

- Milyen hangulatú előadásra lehet számítani?

- "Sötétebbre", mint az eddigiek – és végletesebbre. Szabadabbra és bátrabbra.

- A Konferansziét hogyan képzeli el?

- A Konferanszié megjelenítése mindig nagyon nehéz kérdés, mert meglehetősen erősen él a film a köztudatban. Ez a szerep például Sally figurájához képest sokkal megfoghatatlanabb. Erre a karakterre nagyon erősen érvényes a végletesség, ezért rengeteg lehetőséget rejt magában – lehetővé teszi az előadáson belül a különböző reflexiókat, önreflexiót, az előadásra való reflexiót, a báb műfajára való reflexiót. Egy olyan figura, aki bármit megengedhet magának, hiszen fölöttünk áll.

- Neki van bábja?

- Nincs, ő maga egy báb.

- Mitől függ, hogy melyik szereplőnek van bábja és melyiknek nincs?

- Remélem, hogy ebben majd felfedezhető lesz egy rendszer, és remélem az is világos lesz, mikor hogyan használjuk a bábot. A két idős szereplőnél fontos volt, hogy ők bábok, de például Sally és Cliff esetében érdekes az, hogy őket meg lehet kettőzni, és jelen lehetnek bábként és élő színészként is, és így meg lehet mutatni egyszerre a dolgok, érzések színét és a fonákját is.

- Mi lesz az üzenete ennek az előadásnak?

- Nem tudom, nem szoktam üzeneteket rendezni.

- Mégis, mi a fő koncepció? Az olvasópróbán elhangzott, hogy a darabot kiemeli az 1931-es németországi környezetből, például a Rajna helyett a Dunáról van szó. Mintha felfedezhető lenne a párhuzam a magyar valósággal.

- Szerintem ez nem ennyire direkt. Azt is mondtam az olvasópróbán, hogy szeretnék egy hangulatot elkapni. Tehát nem üzenet van, hanem inkább egy hangulatot mutatok meg – talán azt, amiben benne vagyunk, amiben élünk. És mint minden színházi előadásnak, ennek is dolga, hogy felnagyítsa és végletesen megmutassa ezt a hangulatot, és ezáltal arra kényszerítse az embereket, hogy elgondolkozzanak rajta.

Forrás: babszinhaz.reblog.hu