Május végén rendezik meg A tánc fesztiválját Veszprémben

Május utolsó hetében négy napon át ad otthont Veszprém a kortárs táncművészeti fesztiválnak, a hagyományos produkciók mellett interaktív, beavató előadásokkal a kínálatban – közölte a rendezvény szervezője szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján.

Krámer György koreográfus elmondta, hogy a 17. alkalommal meghirdetett fesztivál a kortárs magyar táncművészet legjelentősebb alkotásait mutatja be a közönségnek május 27. és 30. között.


Hozzátette: a négy nap alatt a korábbi évek meghívott táncosain kívül újdonságokra is lehet számítani A tánc fesztiválján, színpadra kerül például a Juhász Kata Társulat Warm up című beavatószínházi darabja és a Nemzeti Táncszínház, a Káva Kulturális Műhely és a Közép-Európa Táncszínház közös produkciója, a Horda 2 című táncszínházi nevelési előadás.

 

horda

KET: Horda (fotó: Dusa Gábor)


Olyan táncművészeket és csoportokat várnak az idei fesztiválra, akik az elmúlt néhány évben nem léptek fel A tánc fesztiválján, de korábban rendszeresen vendégei voltak a programnak és a nézők kedvenceiévé váltak – fogalmazott a koreográfus.


Láthatja a közönség mások mellett a Bozsik Yvette társulatot, a Frenák Pál Társulatot és Duda Éva együttesét is, utóbbi elsősorban a fiatal közönséget kívánja megszólítani. Először érkeznek a fesztiválra a Feledi Project tagjai és az Ajka-Padragkút Táncegyüttes is fellép – fejtette ki Krámer György, hozzátéve, hogy különlegességnek ígérkezik a jelenleg Barcelonában élő Ladányi Andrea Desperates című kétszemélyes produkciója.


Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, a fesztivál szervezője elmondta, hogy bíznak a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatuk pozitív elbírálásában.


A fesztiválszervező arról is beszélt, hogy a fesztivál szellemiségét hivatott díjazni az általa és Krámer György által az ezredforduló tájékán alapított Post scriptum díj, melyet a tavalyi fesztiválon nyújtott teljesítménye alapján Blaskó Borbála táncművésznek ítéltek oda, a Forte Táncszínház A nagy füzet című előadásában nyújtott teljesítményéért.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása