Másodszor rendeznek Folk hétvégét Sepsiszentgyörgyön

A 25 éves Háromszék Táncegyüttes és Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa a Hagyomány évében április 10-11. között második alkalommal rendezi meg a Folk hétvégét Sepsiszentgyörgyön.

 

A Háromszék Táncegyüttes ismét olyan zenészeket, zenekarokat lát vendégül, akik meghatározó színfoltot jelentettek a társulat 25 éves történetében.

 

FolkHetvege plakat

 

Április 10-én, pénteken 19 órától Könczei Árpád zeneszerző, Demeter Erika népdalénekes és a vajdasági Csalóka zenekar közös etno-jazz koncertjére várják a közönséget a Tamási Áron Színház nagytermében. Könczei Árpád 1990-95 között az együttes művészeti vezetője, majd igazgatója volt, emellett olyan nagysikerű előadások koreográfusaként, zeneszerzőjeként és zenei szerkesztőjeként működött közre az együttesnél, mint az Ábel, az Apám tánca, a Száz évig, vagy A banda.

 

Demeter Erika 1990-2001 között volt a Háromszék Táncegyüttes énekese, mára több lemezt adott ki, a koncerten az Édes ének c. legújabb lemezéről csendülnek fel énekek. A Vajdaságból érkező Csalóka zenekar tagjai 2001-2002 között muzsikáltak Sepsiszentgyörgyön.

 

Szombaton, április 11-én a Fölszállott a páva versenyzői lépnek színpadra 19:30-tól a színház nagytermében. A több várost érintő erdélyi turné keretében olyan magyarországi és erdélyi zenekarok, táncegyüttesek szerepelnek, akik a 2012-2014 időszakban megszervezett Fölszállott a Páva tehetségkutatóban részt vettek, produkciójukkal szép eredményt értek el.

 

Mindkét napot hajnalig tartó táncház mulatság zárja a színház előcsarnokában. A pénteken 21 órától kezdődő táncház házigazdái Melles Endre és Dombi Rózsa, muzsikálnak a Csalóka, a Heveder és a Folker zenekarok. A szombati táncház 22 órától kezdődik, a talpalávalóról pedig a Fölszállott a páva színpadra lépő zenekarai gondoskodnak.

 

Forrás: Háromszék Táncegyüttes

 

 

süti beállítások módosítása