A költészet napja - Buszokon is verselnek Somogyban

Gálaműsorral, szavaló- és városismereti versennyel, rendhagyó előadóesttel, buszokon és főtéren szavalva ünneplik a költészet napját Somogyban.

A szervezők tájékoztatása szerint Balatonszárszón pénteken emlékeznek meg a településen 1937-ben tragikus körülmények között elhunyt József Attiláról és a születésnapjához kötődő költészet napjáról. Az idén 28. alkalommal megrendezendő ünnepségnek és versmondó versenynek ezúttal is a József Attila Általános Iskola és a művelődési ház ad otthont. A rendezvény nyitányaként megkoszorúzzák József Attila szobrát, majd a szavalóverseny díjkiosztója előtt Vizy Márton és Tóth Dávid szervezőkkel egy József Attilát idéző zenés beszélgetés résztvevői lehetnek az érdeklődők.


Kaposváron már pénteken is több helyszínen megünneplik a költészet napját. Az Együd Árpád Kulturális Központban versmondó versenyt rendeznek, a szomszédos Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban a Szabad Ötletek Színházának előadására várják az érdeklődőket.

 

siofok

Siófok főterén is verselnek (fotó: siofokportal.hu)


A Kaposvári Polgári Casino délelőtt Lekötelező Irodalom címmel versmondó versenyt rendez a Csiky Gergely Színházban, délután pedig több Somogy megyében és Kaposváron közlekedő autóbuszjáraton Utazó költészet címmel versmondókat hallgathatnak az utazók és a várakozók az Idősek Közösségeinek Somogy Megyei és Kaposvári Szövetsége szervezésében.


Siófokon - ugyancsak pénteken - versmondó versenyre és gálaműsorra hívják a költészet kedvelőit a Kálmán Imre Kulturális Központba, este pedig a főtérre, közös szavalásra várják a város verseket szerető lakóit.


Szombaton a somogyi megyeszékhelyen az Együd Árpád Kulturális Központ és a Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesület szervezésében költészet napi városismereti versenyt rendeznek, este a Szivárvány Kultúrpalotában a kaposvári színház társulatának egykori tagja, Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész versek köré font rendhagyó stand up estjére invitálják a közönséget.


A balatonszárszói villasoron található József Attila Emlékházban - az egykori Horváth-panzióban töltötte utolsó napjait a súlyos betegségből lábadozó költő - szombaton kézműves játszóházzal, ajándékokkal és teával várják a látogatókat, Tallián Mariann és Lázár Balázs előadásában pedig Weöres Sándor és Károlyi Amy versekben elmondott élete, szerelme elevenedik meg.


A Marcali Kulturális Korzóban szombaton Lauer Péter japán haikukötetével, a Verselő Marcali című filmmel, könyvböngészdével várják a költészet kedvelőit.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása