15 bemutatót tervez jövőre a kecskeméti színház

Cseke Péter, a kecskeméti Katona Jószef Színház igazgatója évadot hirdetett és bejelentette, hogy új játszóhellyel bővül a teátrum.

Az öt nagyszínházi bemutató mellett öt darabot a kamaraszínházban, két darabot a stúdiószínházban mutatnak be, továbbá két gyermek- és ifjúsági bemutató, valamint egy bérletszünetes előadás is lesz a következő évadban, amely során új játszóhellyel bővül a teátrum– jelentette be Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója.

 

 A nagyszínházi, bérletes bemutatók október 9-én Barta Lajos Szerelem című darabjával kezdődnek, amit Tolcsvay László–Müller Péter-szerzőpáros Isten pénze című zenés előadása követ – mondta a direktor.


Hozzátette: a harmadik bemutatót, Camoletti Boeing, Boeing című előadását szilveszterkor már láthatja a közönség, a premier azonban január 8-án lesz.

 

kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz

 

Cseke Péter kiemelte, hogy Shakespeare Hamletjét akkor állítják általában színpadra, amikor a címszereplő eljátszására megtalálják a megfelelő színészt; ezúttal Hamlet szerepét Porogi Ádám alakítja.


Az utolsó bérletes nagyszínpadi előadást 2016. április 22-én mutatják be, amikor Beaumarchais Figaró házassága című vígjátékát láthatják a nézők.


A direktor kitért arra, hogy szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján az Illés zenekar és Szente Vajk Tied a világ! című zenés darabjának a bemutatójával nyitják meg az Új Kelemen László Kamaraszínházat.


Az igazgató szerint a régi mozi épületének átépítésével egy új bemutatóhellyel bővül a színház, amelyben 150-180 nézőt is le tudnak ültetni.


Az új játszóhelyen az első évadban kizárólag magyar darabokat állítunk színpadra – mondta, hozzátéve, hogy a színház balett-tagozatának előadásai is az új játszóhely színpadán lesznek láthatóak.


Cseke Péter hangsúlyozta, hogy a Ruszt József Stúdió Színházban Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn, valamint Harling Acélmagnóliák című darabját mutatják be. A bérletszünetben Mathiász Jánosnak, a világhírű szőlőnemesítőnek emléket állító darabot fognak bemutatni.


Cseke Péter fontosnak nevezte azt, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is eljuthassanak színházba, ezért két ingyenes előadást is szerveznek a hátrányos helyzetű, elsősorban roma családok gyermekei számára.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása