8 nagyszínpadi premier vár jövőre Zalaegerszegen - Borbély Richárd címszerepet kapott

Nyolc nagyszínpadi produkciót, köztük két ifjúsági előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata a következő, 2015-2016-os évadban.

A műsortervet rendhagyó sajtótájékoztatón ismertették csütörtökön. A találkozón Turbuly Lilla, ez egyik ifjúsági előadás szerzője, valamint a rendezők - Besenczi Árpád, Csiszár Imre, Madák Zsuzsanna, Sztarenki Pál, Verebes István - beszéltek az eladásokkal kapcsolatos elképzeléseikről. A készülő produkciókból a színház művészei mutattak be részleteket.

 

Az évadot Tolcsvay László, Müller Péter, Bródy János szerzőhármas Doctor Herz című musicaljével nyitják meg, a nagyszínpadi produkció címszerelője Borbély Richárd lesz. Október 9-én a magyar származású Ephraim Kishon (Kishont Ferenc) A Házasságlevél című művét láthatja a közönség. A rendező, Besenczi Árpád szerint a vígjáték remek darab, jól jászható szerepekkel, élethű karakterekkel, jó szituációkkal, a nézőknek pedig felhőtlen két órát jelent majd - jegyezte meg.

 

A következő évadban is műsorra tűznek egy Tasnádi István-darabot: a színházban jelenleg A csalóka szivárvány próbai folynak, novemberben pedig a Hullám című színművet állítják színpadra Vidovszky György rendezésében.

 zala

Hevesi Sándor Színház (forrás: dashaus.hu)

 

Krusovszky Dénes Az üveganya című tragikomikus játékát a nagyszínpadon láthatja majd a közönség. Az ősbemutatót 2013 februárjában tartották a házi színpadon, a visszajelzések viszont azt igazolják, hogy az "előadás többet ér", így nagyobb számú közönség is megismerkedhet ezzel a történettel - indokolta a darab új bemutatóját Sztarenki Pál rendező.

 

Műsorra tűznek két világirodalmi klasszikust is: Bertolt Brecht A Szecsuáni jólélek című zenés drámát Csiszár Imre rendezi, William Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékát pedig Verebes István állítja színpadra A személyiség megzabolázása alcímmel.

 

Az általános iskolák felső tagozatosai számára ősbemutatót is tartanak: Turbuly Lilla zalai származású író Nekünk nyolc?! című színműve mellett bemutatják a Stefo Nantsou és Tom Lycos által jegyzett Kövek című krimit is, amely a Kolibri Színházban évek óta nagy sikerrel fut. A Kapukód névvel jelzett másik színházi sorozat keretében is tartanak ősbemutatót. Az előadások helyszínéül szolgáló földszinti lakásban a Szeretik a banánt elvtársak? című monodrámát adják elő.

 

A tervek szerint Pedro Calderon de la Barca spanyol drámaíró Az élet álom című darabját a Hevesi Sándor Színház és a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázissal közös koprodukcióban mutatja be 2015 nyarán.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása