Deja Vu – Bemutatkozik a TranzDanz legújabb koreográfiája

Április 21-én a Fogasházban látható a Harangozó- és Lábán-díjas Kovács Gerzson Péter koreográfiája, a Deja Vu.

Ajánló a darab elé:

Az előadás egy hajdani gangos bérház udvarán játszódik (Akácfa utca 51.) a K-medencében, K-Európában. Itt és a hátsó lépcsőn, a szobakonyhában, a kapualjban, az utcán és a Szomjasban élik mindennapjaikat, vágyaikat, álmaikat, nekibuzdulásaikat és kudarcaikat a darab szereplői… alávetettek és kiszolgáltatottak, akik a hamis, szinte leleplezhetetlen Képnek és a Valóságnak egyszerre nézői és létrehozói. Nincs este, se reggel, nincsenek évszakok sem, az idő megállt (vagy körbe jár)…jó itt, tiszta havaj!

 TranzDanz Deja Vu fotó Jókuti György a képen Feher Laura Tókos Attila Gera Anita Bora Gábor

Fehér Laura, Tókos Attila, Gera Anita, Bora Gábor (fotó: Jókuti György)

 

Kritikus szemmel az előadásról:

„A Deja Vu nem kezdődik el, és voltaképpen véget sem ér: egyszer csak már van, aztán pedig nincs, miközben továbbra is van. Egy óra alatt a hétkerből eljutunk Franciaországba, New Orleansba, és ki tudja, még mennyi helyre, végül talán Tahitira is, de az is lehet, hogy éppen a világ fut végig több hullámban is az Akácfa utcán – ami marad mindebből: sok pompázatosan világító, színes, műanyag bébléd a Fogasház udvarán és a kigyúrt biztonságiak a kijáratnál.

Az előadás úgy fogalmazza meg a maga legélesebb társadalomkritikáját, hogy közben sem ólmos bottal nem csapkodja a nézőtéren ülők arcát, sem fel nem ment minket. Megnevettet, és közben egy pillanat kétséget nem hagy afelől, hogy kin nevetünk” – írja Török Ákos kritikájában.

 

TranzDanz Deja Vu fotó Jókuti György a képen Fehér Laura Tókos Attila Gera Anita Bora Gábor

 

Fehér Laura, Tókos Attila, Gera Anita, Bora Gábor (fotó: Jókuti György)

 

 

Az alkotókról:

A Harangozó és kétszeres Lábán Díjas koreográfus, Kovács Gerzson Péter 2014-ben Az Év legjobb alkotója díjat nyerte el. A darab szereplői közül Bora Gábor Harangozó Gyula Díjas 2010-ben, Gera Anita 2013-ban,Tókos Attila 2014-ben részesült Az évad legjobb táncosa/táncosnője elismerésben, utóbbiak mindketten 2014-es Junior Príma Díjazottak is.

 

TranzDanz Deja Vu fotó Jókuti György a képen Fehér Laura Tókos Attila  Bora Gábor

Fehér Laura, Tókos Attila, Bora Gábor (fotó: Jókuti György)

 

Kovács Gerzson Péter / TranzDanz:

Deja Vu

 

koreográfus, látványtervező: Kovács Gerzson Péter

táncosok: Bora Gábor

Fehér Laura

Gera Anita

Tókos Attila

 

Előadás időpontja: április 21. 20:00, Fogasház  (1073 Budapest, Akácfa utca 51.)

 

A produkció a Műhely Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre

 

jegyek az előadás előtt, a helyszínen válthatók 1.200 /1.500 forintos áron

jegyfoglalás az info@tranzdanz.hu címen

http://www.tranzdanz.hu/egy.pdf

 

süti beállítások módosítása