Budapesten vendégszerepel a Sopron Balett

A Pesti Magyar Színházba kapott meghívást A szép Cerceruska című mesebalett a Sopron Balett előadásában április 28-án. Másnap pedig 12 táncegyüttes részvételével Táncünnepet rendeznek a leghűségesebb városban.

 

A Sopron Balett ajánlója:

 

2013 decemberében mutatta be A szép Cerceruska című mesebalettet a Soproni Petőfi Színház tánctagozata. 

 

cercers1


Demcsák Ottó Harangozó-díjas rendező-koreográfus a premier előtt elmondta: Benedek Elek meséjének új adaptációja a tánc színes eszközeivel az állatok, a természet és az univerzum kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A gyermekek számára közérthető, látványos, mozgalmas előadás készült. Hozzáfűzte: a magyar népmesék világa olyan, mint a görög mítoszoké. Foglalkozik a teremtés és az igazságkeresés kérdésével, azzal, hogyan találhatja meg az ember az életútját, miként kerülhet a természettel harmóniába, egységbe.

 

Az ember és az állatok kapcsolatának bemutatása, az érzékenység fejlesztése, a körülöttünk lévő világ összefüggéseinek a felfedezése a mesék segítségével jó példákat adhat a gyermekeknek. 

 

sopron balett


"A gyerekeket kell a legkomolyabban venni, elsősorban az ő érzékeny lelkükre szeretnénk hatni, a szépérzéküket és a képzelőerejüket szeretnénk felkelteni. Átadni azt az üzenetet, hogy a jó igenis legyőzi a rosszat, a gonoszt" – hangsúlyozta a rendező, akinek ez volt az első gyermekeknek szánt munkája.


A mesebalett zenéjét Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter szerezte, akik a magyar népzenei gyökereket fonták össze világzenei és kortárs elemekkel hangulatosan, fantáziadúsan, játékosan.


A produkcióhoz kapcsolódó hírként a soproni színház vezetése örömteli hírként közölte, hogy a mesebalett meghívást kapott a nyári országos győri táncfesztiválra és a következő évadban újra bekerült a leghűségesebb város teátrumának műsorába. Az előadás mindezek mellett a Komáromi Jókai Színházban is vendégszerepel több alkalommal.

 

sipos ferenc demcsak otto

Sipos Ferenc és Demcsák Ottó

 

Táncünnep - Villámcsődület "kommandósokkal"

 

Táncünnep címmel nagyszabású tánc világnapi gálán 12 soproni táncegyüttes háromszáz tagja mutatkozik be a város teátrumában április 29-én este hat órakor.


Demcsák Ottó, a házigazda Sopron Balett vezetője és Sipos Ferenc, a Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület képviselője elmondták: céljuk az, hogy bemutassák, milyen sokszínű a táncélet a városban. Így a néptánc, a hastánc, a hip-hop és a modern tánc műfajában is láthatnak produkciókat a nézők, akik ezen a napon az utcákon, tereken is találkozhatnak váratlan bemutatókkal.

 

A soproni tánckommandó bárhol felbukkanhat, és a ma nagyon divatos villámcsődület keretében köszönti a tánc világnapját, amelyhez este kilenc órakor a színházi klub is csatlakozik egy bemutatóval. Paul Valéry A lélek és a tánc című művét felolvasó-színházi produkcióként adja elő Ács Tamás, Savanyu Gergely és az est rendező-szerkesztője, Katona Imre.

 

A gálán fellépő csoportok: Attraktív Dance Team, World Dance Táncsport Egyesület, Mozgás Ritmus Lendület Club, Kelet Varázsa Hastánc Csoport, Cinege Alapfokú Műv.okt. Intézmény, Dirty Dance Jazz Dance Akademy, Kelet Gyöngyei Táncstúdió, Argentin Tangó Sopron, Pendelyes Táncegyüttes, Sopron Táncegyüttes, Sopron Balett.

 

Forrás: Soproni Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása