Év végéig otthontalan a Pécsi Horvát Színház

Eredetileg tavaly októberben kellett volna befejezni a Pécsi Horvát Színház felújítását, de még jelenleg is állnak a munkálatok. Lapszemle.

A Pécsi Újság cikkéből:

 

Mint írják, a teátrumot vezető Vidákovics Szláven abban reménykedik, hogy az idei esztendő végére birtokba vehetik az épületet és abban is, hogy ennyi idő alatt nem esik ki a köztudatból a neves nemzetiségi műhely.

 

„Az előző évad műsorának kialakításakor azzal számoltunk, hogy 2014 októberétől már a felújított színházi épületben folytathatjuk a munkát. Elég nehéz helyzetbe kerültünk az elhúzódó kivitelezés miatt. Mivel a teátrum jelenleg is építési terület, így az egész évadot át kellett szerveznünk” - mondta Vidákovics Szláven.

 

75096 20150423204806 20150423204806

Vidákovics Szláven (fotó: Kálmándy Ferenc)

 

Hozzátette, bizonyos bemutatókat el kellett halasztaniuk, míg más új produkciók elmaradtak, mivel a színészeknek nincs hol próbálniuk, illetve nincs hol bemutatni azokat. Szerencsére ez azonban nem mindegyikre igaz, ugyanis Agatha Christie Egérfogó című darabjának bemutató előadását a május 8-án a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a publikum.

 

Mint a Pécsi Újság korábban beszámolt róla, az Emberi Erőforrások Minisztériumának több mint 550 milliós támogatásának köszönhetően nyílt lehetőség a színház épületének bővítésére és felújítására. A munkálatokat eredetileg 2014 októberében kellett volna befejezni, de a kivitelező a csapadékos időjárás okozta csúszások miatt haladékot kért. Ezzel az átadás véghatárideje tavaly december végére módosult. Mivel addig sem sikerült befejezni a felújítást, a város az év elején szerződést bontott a kivitelezővel. Az önkormányzat jelenleg is keresi az új építtetőt.

 

A Pécsi Újság kérdésére, hogy mikor költözhet vissza a színészgárda az Anna utcába, Vidákovics Szláven a következő választ adta: „Reményeim szerint még ebben az évben át tudjuk venni az épületet. Sajnos az idei POSzT-on sem lesz helyszín az Anna udvar, ahogy a Pécsi Nyári Színház hagyományosan ott rendezett kisebb koncertjei és kamara-előadásai is vagy elmaradnak, vagy új helyszínt kell keresni számukra”

 

A direktor megjegyezte, bízik benne, hogy mielőbb elhárulnak a nehézségek és meglesz az új kivitelező. Vidákovics szerint az amúgy is szűkös, 70 milliós éves keretből gazdálkodó színháznak eddig négy-ötmillió forintos többletterhet jelentett a kialakult helyzet. Emellett az igazgató további - a társulat létét veszélyeztető - következményekről is beszélt:

 

„Ha a színház egy évre kiesik a pécsi kulturális vérkeringésből, az még elfogadható. Ha viszont ennél tovább húzódik az építkezés, akkor az emberek lassan elfelejtik, lemondanak róla, mondván ott még mindig nem történik semmi” – vélekedett az igazgató.

 

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

süti beállítások módosítása