Don Quijote – Kapa és Pepe párosát Rába Roland rendezi

Április 29-én, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadásában lesz látható Cervantes regényéből, Benyhe János fordításának és Parti Nagy Lajos átiratának felhasználásával a Don Quijote.

 

„Hidalgónk életkora közel járt az ötvenhez, testalkata izmos, termete szikár, arca csontos volt. Vannak, akik azt állítják, hogy vezetékneve Quijada vagy Quesada volt (mert némi véleménykülönbség van a szerzők közt, akik e tárgyról írtak), habár a legvalószínűbb, hogy Quijanónak hívták. Ez azonban éppen nem lényeges történetünkben. Hanem azt már fel kell említenünk, hogy a nemes lovag, valahányszor üres órái valának (s az egész esztendő legnagyobbrészt üres órákból állott), lovagregények olvasásával foglalkozott…”- részlet Cervantes regényéből.

 

Az előadásról:

 

A Nézőművészeti Kft. előadásának alapja a mintegy 1000 oldalas regényből vett kevésbé ismert epizódok, amelyet a rendező a színészek improvizációinak segítségével a próbafolyamat során hozott létre. Mucsi Zoltán és Scherer Péter már többször nekifutottak az előadás létrehozásának, de most először adottak a körülmények a megvalósításhoz. A Nézőművészeti Kft-nek (tagjai: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián és Gyulay Eszter) a Don Quijote a 12. bemutatója, amely ezúttal is koprodukcióban készül a Szkéné Színházzal, ahol az előadást repertoárra tűzik. A társulat tagjait ezúttal Parti Nóra színésznő és Vámos Veronika flamenco táncos egészítik ki. Rába Roland a Don Quijote minden tagjával dolgozott már korábban (Krétakör, Bárka), most először rendez a társulatban, a társulat felkérésére.

 

 

pepe

Mucsi Zoltán és Sherer Péter (fotó: Mészáros Csaba)

 

Rába Roland az előadásról:

 

A rendező a HVG-nek adot interjújában elmondta: „Cervantes regényében könyékig lehet turkálni a kalandokban. Gyulay Eszter dramaturggal turkálunk, Parti Nagy Lajos segítségével. Az egészet nem tudjuk bemutatni, így a saját változatunkat láthatja majd a közönség. Nagyon egyszerű eszközökkel szeretnénk megteremteni Don Quijote fantáziavilágát. (…) Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel, Katona Lászlóval a Krétakörben és a Protonban dolgoztam együtt, Kovács Krisztiánnal pedig legutóbb az Othellóban, Parti Nórit még stúdiós koromból ismerem. Vámos Veronika flamencotáncossal kiegészülve hatan szerepelnek a történetben. A Don Quijote története elsősorban a kóbor lovagról szól, az előadás, ha jól sikerül, azokról is, akik ezt a történetet csinálják.

 

11064617 880560708667295 5605414364445168239 n

 

Részlet Hodászi Ádám próbanaplójából:

 

Sok akció, csata és verés van a történetben. Izgalmas azzal játszani, hogy ebből mennyit mutatunk meg a maga valójában, hogyan lehet stilizálni. Hogyan lehet úgy eltakarni, elfedni az akciót, a mese és a színészi alakítás erejében bízva, hogy a néző képzeletében látványosabb legyen, mint bármelyik milliárdos költségvetésű filmben. Ilyen például a jól ismert epizód is, aminek során Don Quijote óriásoknak vél néhány szélmalmot és dicső lován, a méltán híres Rocinantén indul harcba ellenük.

A szöveg sokat alakul a próbák során. Belekerülnek a színészek improvizációi, egyszerűsítései, átalakításai. „Fogjuk meg a munka végét, akkor is, ha az egy levágott fül.” – keressük, hogy mi fér bele a darab világába, mi az, ami túl karcosan mai, túl bódítóan historizáló.

Rába Roland pontosan kijelöli az irányokat és azokon belül a csapat együtt keresi a jelenetek formáját. Vidám keresés ez, ahol sok régi vicces történet jön elő a krétakörös időkből is. Rába Roland, Katona Laci, Scherer Péter, Mucsi Zoltán sokat emlegetik A jég, a Siráj, a HazámHazám, a FEKTEország próbáit, turnéit. Parti Nórával és Kovács Krisztiánnal a közös bárkás éveket. Nem csupán nosztalgiázásról van szó, hanem közös alapról, amiről neki tudnak rohanni Cervantes vaskos fejezetekkel forgó regény-szélmalmának. Óriásnak, komplex gigaműnek látszik egyik nap, amiben ott vannak az emberiség lényegének mélyfilozófiai és pszichológiai megoldókulcsai. Másik napon levegőt gyengéden kavaró praktikumnak, melynek segítségével kevesebb izzadtsággal, de több röhögéssel és szerelemmel lehet a napi betevőhöz jutni. Hála a több száz éves bölcsességnek és Cervantesnek, a kettő ugyanaz.

 

További képek az olvasópróbáról:

Fotó: Mészáros Csaba

 

1551487 965511946827075 6475541161121403763 n

1.

10150739 965512566827013 1632440135104545568 n

2.

10422190 965511943493742 8334835550708744255 n

3.

11070208 965514630160140 2779530687857665222 n

4.

11034897 965510893493847 988603896544471796 n

5.

10418345 965511373493799 3293856272273414648 n

6.

10711013 965511126827157 3204039071794487158 n

7.

11070896 965511080160495 4308556046219996188 n

8. fotók: Mészáros Csaba

 

Don Quijote

Színi darabok egy regényből

 

Író: Miguel de Cervantes, Parti Nagy Lajos

Fordító: Győry Vilmos, Benyhe János

 

Színész:

Mucsi Zoltán

Scherer Péter

Parti Nóra

Katona László

Kovács Krisztián

 

Díszlet: Cziegler Balázs

Jelmez: Kiss Julcsi

Zeneszerző: Monori András

Dramaturg: Gyulay Eszter

Asszisztens: Hodászi Ádám

 

 

Rendező: Rába Roland

 

Bemutató: április 29. 19:00, Szkéné Színház

 

 

 

Forrás: kulturpart.hu, hvg.hu, szkene.hu, facebook.com/nezomuveszeti

 

süti beállítások módosítása