"A mi hőseink nem zuhannak le" - Interjú Bagó Bertalannal

2012-ben mutatta be a Rózsavölgyi Szalon Ljudmila Ulickaja Odaadó hívetek Surik című színdarabját Bagó Bertalan rendezésében. A két alkotó most ismét „találkozik”.

Az írónő egy Magyarországon még soha nem játszott, Unokám, Benjamin című drámáját állítja színpadra Bagó Bertalan, akivel a hétköznapi történetekről, hovatartozásról, példamutatásról beszélgetett Spilák Klára. A bemutatót május 27-én tartják.

 

Miért esett a választásod erre a műre?

Másfél éve, amikor Ulickaja Magyarországon járt, megnézte a Surikot. Nagyon tetszett neki. Oly annyira, hogy elküldött egy darabot, mi lenne, ha azt műsorra tűznénk, és én rendezném. A mű 1988-ban íródott, Oroszországban nagy sikerrel játszották, de itthon még nem vette elő senki. A Szalon kérésére Morcsányi Géza lefordította a művet. Első olvasásra beleszerettem. Egy rendkívül izgalmas történet, ami példaértékű lehetne sok ember számára.

 

bago

 

Miről szól az Unokám, Benjámin?

A történet valamikor a közelmúltban játszódik, Oroszországban. Egy zsidó közösség utolsó sarjairól szól, akik egy Bobrujszk nevű településről származnak. Az ott élő családok egymás között házasodtak, hogy megőrizzék a zsidó vérvonalat. A II. világháborúban azonban sokan meghaltak közülük, mások a sztálini időkben emigráltak. A főhősnő, Eszter, akinek férje is a fronton esett el és fia, valamint Liza nevű unokatestvére is elköltöztek a vidékről. Eszter azonban ragaszkodik ahhoz, hogy időközben felnőtt fia a megfelelő ágról származó lányt vegyen feleségül. Ezért visszamegy Bobrujszkba, ahol találkozik a 18 éves Szonyecskával, aki tökéletesen alkalmas a tervéhez, hiszen az egyik régi család gyermeke. Innentől kezdve egyetlen cél lebeg a szeme előtt, összeadni a fiatalokat bármi áron, akik majd unokáról gondoskodnak, és ezzel tovább él a családi vérvonal. Mi, nézők, azt hisszük az egész darab folyamán, hogy ez a legfontosabb számára, de a végén valami olyasmi történik, ami mindent megváltoztat.

 

Mi fogott meg a történetben?

Lenyűgözött maga a történet, a humora és a karakterek hitelessége. És van benne egy elképesztő nagy csavar. Van egy nő, egy borzasztóan erőszakos, energikus, néha idegesítően energikus, már szinte antipatikus ember, akiről azt hisszük, hogy semmi más nem érdekli, csak az önnön gondolatai, érdekei és céljai, aki számára rettenetesen fontos a zsidó identitása, aki az elképzeléseit önző módon, mindenkin átgázolva, tűzön-vízen át végre akarja hajtani. Azt képzeljük róla, nem is tud más lenni, de történik valami váratlan és meglepő dolog, aminek köszönhetően végül példát mutat nekünk emberségből. Ebben a darabban is, mint Ulickaja műveiben általában, látszólag egyszerű emberek hétköznapi történeteit meséli el, hétköznapi problémákkal és konfliktusokkal. De ezen hétköznapi emberek sorsát követve olyan megrendítő, egyetemes érvényű és igaz tanulságokat vonhatunk le, amiből mindannyiunknak tanulni lehet és kell.

 

benjamin rozsavolgyi

 

 

Mint például?

Azt feszegeti a mű, hogy nem genetikai kérdés, ki hova tartozik, hanem attól függ, ki minek vallja magát. Vagyis egyszerűen emberség és humánum kérdése. Szonyecskát, a történet 18 éves fiatal hősnőjét, az árvaházból fogadta örökbe és nevelte fel egy zsidó család, erről azonban senki sem tud. Ő maga nem zsidó származású, de amikor a neki udvarló fiúval konfliktusa támad, kiáll „szülei” mellett és zsidónak vallja magát.

 

Az is érdekes, hogy miközben élet-halálkérdésekről van szó, sokszor nagyon mulatságos egy-egy szituáció és mosolyogni van kedved.

Mint az életben. Olyan ez a darab, mint maga az élet. Tele van humorral, öniróniával és természetesen drámával, de amin azért olykor-olykor még nevetni is tudunk. Ettől jó, ettől igazi. Ulickaja figurái is mindig valóságosak, bármelyikükkel találkozhatnánk akár az utcán is. Épp ezért akarom teljesen bevinni az előadást a közönség közé, nem pódiumon játszunk, hanem amennyire a tér engedi, mászkálni fognak a színészek a nézők között, mert ezzel is azt szerezném éreztetni, hogy bárki lehet a történet hőse, és bárki lehet példa.

 

Milyenek a karakterek?

A darab négyszereplős, de a legfontosabb, akiről mindig beszélnek, és aki az egész problémát okozza, Eszter fia, nem jelenik meg. Eszter és Liza hosszú évek óta élnek együtt, már mindent tudnak egymásról, kipróbált viszony van kettejük között, állandó szerepek és szinte azonos forgatókönyv szerinti játszmák. Amikor azonban bekerül a képbe Szonyecska, megváltozik kapcsolatuk minősége és beszélgetéseik sora. Eszter egy borzasztóan kemény ember, azt hisszük, nincs szíve, vagy ha mégis van, akkor csak önmagát szereti, de kiderül, hogy iszonyatos fájdalom, szeretet és szeretet iránti igény van benne. Szonyecska olyan, mint egy korsó. Meg kell tölteni, nincs benne tartalom. Vagy mint egy növény, egy páfrány, amit leraknak egy sarokba, és amíg azt nem mondják, menj át a másik sarokba, ott marad. Van benne tapasztalatlanság, egyszerűség, de azt nem mondanám, hogy buta, mert nem az. Ott van még Vitya, Szonyecska régi osztálytársa, aki katonai szolgálatát tölti a hadseregben, és akinek már régóta tetszik a lány. Az ötödik szereplő, akiről csak beszélnek a darab folyamán, Ljova, aki retteg az anyjától, nem meri bevallani neki az érzéseit, azt hogy mást szeretne, más érdekli, másba szerelmes, inkább elmenekül atomtudósnak Novoszibirszkbe. Az anyja természetesen nem veszi ezt tudomásul és megpróbálja összehozni ezt a „páfrányt” és a menekülő férfit. Természetesen ez nem szokott sikerülni, vagy ha igen, akkor óriási tragédiába torkollik. És ez a szép az egész darabban, hogy végig ott lebeg a tragédia, de mégsem az lesz belőle. Csehovos kicsit a mű, csak ott rendre drámába torkollik a hősök élete. Érezzük, hogy a szakadék felé rohannak, míg végül tényleg bele is esnek, a mi hőseink azonban nem zuhannak le. De igazából nincs lezárva a történet. Az írónő kimond egy mondatot, aminek alapján elképzelhetjük a jövőt, még a tanulságot is le lehet vonni, de valójában nincs befejezve, nincs hurrá optimizmus. Nem tudjuk, végül merre fordul majd a szereplők sorsa. Ulickaja abbahagyja a mesét a történet egy nyugvópontján.

 

Az interjút készítette: Spilák Klára

 

 

 

süti beállítások módosítása