Jövő szerdán indul a Kortárstánc Fesztivál Veszprémben

Kortárstánc Fesztivál kezdődik Veszprémben jövő szerdán, mely több szempontból feszegeti a táncművészet határait – közölte a színház igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Oberfrank Pál elmondta, hogy a fesztiválon hét produkciót láthat a közönség a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A műfaj határait feszegető előadások között lesz például olyan, amely egy falon játszódik, de bemutatnak olyan produkciót is, amelyben fogyatékkal élők szerepelnek.


A színház igazgatója az intézmény fontos küldetésének nevezte a tánc világnapja alkalmából megrendezett fesztivál befogadását, amely lehetőséget teremt a fiatal művészek bemutatkozására.

 

sajttaj

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház


Oberfrank Pál elmondta, hogy szerdán a Szabó Réka rendezte Priznic című előadással kezdődik, a Tünet Együttes produkciójának különlegessége, hogy a falon játszódik, ezért fizikailag is nagy kihívást jelent a művészeknek.


Csütörtökön az All dogs must be muzzled, az Elhallgatott hétköznapok valamint az Útszeretők című táncprodukciókkal lépnek színpadra a művészek, pénteken pedig az Átmenetileg örök című előadást láthatja a közönség – közölte az igazgató.


A szombati előadások különlegessége, hogy épek és sérültek közösen hozták létre a produkciókat – jelezte Oberfrank Pál, hozzátéve, hogy az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület Kétség című előadását Gyulavári Ági, a Beszélj rólam! című darabot pedig Mészöly Andrea rendezte.


Az igazgató elmondta azt is, hogy a nyár folyamán is fellép a Petőfi Színház társulata az ország több pontján, így június 6-án a Tokaji aszú című előadással Tokajban, június 27-én Szarvason, augusztus 29-én Budapesten. A Kulcskeresők című darabot július 10-én Balatonfüreden, július 18-án Budapesten, augusztus 22-én pedig Pápán láthatja a közönség - közölte Oberfrank Pál.


Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta, hogy az évad hátralévő részében is számos előadással várják még a színházat szerető közönséget.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása