G.A.M.E. – Új koreográfiát mutat be a DanceArt társulat

Június 14-én a MOM Kulturális Központban mutatkozik be a DanceArt társulat legújabb koreográfiája, melyben az állandó tagokon kívül a Magyar Nemzeti Balett és a Közép Európa Táncszínház művészei közreműködnek.

A társulatról:

 

Varga Kinga balettmester 2013-ban alapította saját táncegyüttesét, 2014-ben tartotta első nagysikerű bemutatóját a Nemzeti Táncszínházban, melynek címe Present-Project. A társulat állandó tagjain kívül a magyar táncélet kiváló táncosai mint vendégtáncosok színesítik darabjaikat.

 

A DanceArt egy olyan – jelenleg még projekt rendszerben működő – kortárstánc együttes, mely nem történetek mesélésével (színpadi gesztusokkal) próbálja majd megnyerni közönségét, nem ’beszélni’ akar tehát, hanem hallgatni! Mindenekelőtt a zenére természetesen, s így azoknak a mozdulatoknak ad teret, melyek lendületesek, játékosak, a zsigerekből törnek elő, vagyis testi valóságunk hírnökei.

 

Művészeti vezetője, koreográfusa Varga Kinga, aki közismerten team-játékos: nyitott a másokkal való együttműködésre, a csak konfliktusokban kiérlelhető szabadságra. Csapatát, táncosait mindig a legjobbakból válogatja. 

 

 

Az alkotók ajánlója az előadás elé:

 

Első felvonás: ∞

 

Azoknak ajánljuk előadásunkat, akikben van elég erő és bátorság a repüléshez, ahhoz tehát, hogy velünk repüljenek, a széllel szembe is akár, a szabadság – a lebegés – megszállottai. Nem lesz itt helye konvencionális korlátoknak, kishitűségnek, gyávaságnak. Mámor, vad szenvedély, energia fogja majd jellemezni táncainkat, táncosainkat. Csakis az önfeledtég tapasztalatában, az élet feltétel-nélküli szeretetében történhet velünk igazi csoda, nyílhat meg számunkra mélység és magasság, pillanthatunk így a bennünk rejlő világosságra, sötétségre. Ez az a gondolat, melynek érzékletessé tételével próbálkozunk, s követel tőlünk hiánytalan jelenlétet, nézőinktől pedig abszolút nyitottságot.

 dance art6

 

Koreográfia : Varga Kinga

Zene: Montázs

Táncolják: Nagy Emese, Varga Kinga, Varga Boglárka, Tabbouch Ali Viktor, Jellinek György, Alejandra Rosas, Ivanov Gábor Klepa

 

 

Második felvonás: A tavasz szárnyai

 

Osztozhat-e egy lelken nő és férfi? Uralhat-e egy testet a két fél? Míg az egyik játszik, a másik csak szemléli. De mi történik, ha fárad vagy alszik, aki dominál? Helyet cserélhet nem és vér? Lehetsz egyszerre hű és ledér, kövér vagy sovány, rossz példa vagy ideál? Milyennek is kellene lennem? Az emberi lét nem szerep, nők és férfiak vagyunk, gyűlölünk, szeretünk. A tavasz lehelete identitásunkat teszi kérdésessé..

 

dance art5

 

Koreográfia: Zachár Lóránd

Zene: Montázs

Táncolják: Nagy Emese, Varga Kinga, Varga Boglárka, Tabbouch Ali Viktor, Jellinek György, Ivanov Gábor Klepa

Időpont: 2015.06.14. 19:00

Helyszín: MOM Kulturális Központ

 

 

süti beállítások módosítása