Megzenésítik a tekintetet - Karmesterjáték a Soharózával és a Bélaműhellyel

A Bélaműhely és a Soharóza kórus összefogott, hogy új műfajt vigyenek a Trafóba. A Karmesterjátékban a zenélők előtt álló önként jelentkezők mozdulataiból alakul ki maga a zene. Május 5-én este 8-tól bárki kipróbálhatja magát. A Soharóza kórustól Halas Dóri, a Bélaműhelyből Rimóczi István válaszolt a Trafó blog kérdéseire. 

„Megzenésítjük a testtartásod, a tekinteted, a lényed. Csak engedned kell.”

„(…) pár percből olyan dolgokra lehet rájönni saját magaddal kapcsolatban, mintha hatvan perces terápiás órát ültél volna végig. A zene, ami általad jött létre, óriási kivetülése saját magadnak.”

Trafó blog: Hogyan indult az együttműködés köztetek?

Halas Dóri: Egy emaillel. Istu írt nekem. Emlékszem, nagyon sok ideig nem válaszoltam rá, pedig baromira érdekelt az ügy, csak ellinkeskedtem a választ – ez egyébként nem szokásom. Aztán Istu írt emlékeztetőt. Innentől elég simán zajlottak az események: találkoztunk személyesen, ő mesélt a Bélákról, én meséltem a Rózákról, és kiderült, hogy nagyon hasonló elvek mentén gondolkodunk zeneileg.

Rimóczi István: Tavaly kerestem meg a Trafót azzal, hogy volna-e lehetőség náluk játszani a Soharózával közösen. Télen írtam erről Dórinak is. Arra jutottam, hogy a Karmesterjáték majdnem tökéletes forma, ami az évek során többször felülmúlta a képzeletünket a benne rejlő lehetőségek végtelenül sokrétű felhasználása miatt. A Trafót és Dórit is érdekelte az ötlet, így hát belevágtunk. Két hónapja próbálunk, elég keményen.

TB: A Trafóban profi felvétel készül majd a játékról, a videóhoz támogatókat is kerestek a közösségi finanszírozó Creative Selectoron. Mit vártok a videó terjedésétől, mivel lennétek elégedettek?

HD: A kórusban már szitokszónak számít, hogy „profivideó". Elmondhatatlanul sok rossz tapasztalatunk volt ezen a téren. A minap egy kórustagommal újranéztük az egyik ilyen videót és effektív röhögőgörcsöt kaptunk. Vállalhatatlan – le is szedem mindjárt az éterből. Olyan is volt, hogy jó embert hívtunk a feladatra, de szegénynek 15 perces anyagból kellett valami használhatót faragni – és ebből tíz percen át sötét volt. Szeretnénk végre olyan megjelenést, amit büszkén küldhetünk ki külföldre vagy fesztiválokra.

RI: Amikor kiszámolgattuk, hogy mennyi bevétel is várható a kéthavi munkánkért és az előadásért cserébe, majd ezt elosztottuk harminc felé, akkor szabad szemmel alig látható összeg jött ki fejenként. Ekkor támadt az ötlet, hogy a bevételeinket inkább fordítsuk profi többkamerás felvételre, ami reményeink szerint kellően képes reprezentálni a játékot. Ha így több helyre el tudjuk juttatni a felvételeket, újabb játszási lehetőségekhez juthatunk. A játék így továbbfejlődhet és akár hosszabb ideig is fenntarthatóvá válhat. Az elégedettség valahol a Salzburgi Ünnepi Játékok és a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat VIII. kerületi I.sz. Befogadó Otthona között van. Utóbbiban már volt szerencsénk játszani, még a kórus nélkül... és hát visszavárnak.

Biciklidob

TB: A Creative Selectoron írjátok, hogy nemzetközi fesztiválok is kérnek videót a pályázáshoz. Mozdulnátok külföld felé?

HD: Nagyon szívesen. Magyarországon „vakok közt a félszemű" érzésem van, nem nagyon ismerek másik kórust, aki hasonlóan közelítené meg a kórusosdi műfaját. Általában senki nem lép ki abból a gondolkodásból, hogy a kórus massza, tömeg, ami hatásosan és megrendítően szól együtt – ha jó a vezetője. Kisebb csoportokban már megcsillan az egyéniség, de ők sem mozdulnak ki eléggé a megszokottból, a tuti sikerből. Kíváncsi lennék, hogy nekünk van-e létjogosultságunk külföldön.     

RI: A Bélaműhellyel 2008 óta több, mint tíz európai országban volt lehetőségünk vendégszerepelni. Úgy tudom, a Soharóza is megfordult már jó pár helyen. Egy jó videó elkészítése nem olcsó mulatság, viszont alapvetően szükséges. A Karmesterjáték jóval speciálisabb felvételt igényel, mint mondjuk egy koncert. Inkább hasonlít színházi előadáshoz, élőben adja le az igazi nyomatékát. Most kilenc kamera próbálja majd elcsípni a mágiát.

TB: A továbbiakban is szeretnétek együttműködni. Mik a tervek?

HD: A közös Karmesterjátékot szerintem szívesen visszük tovább, ha úgy alakulna például, hogy közösen kapunk meghívást. Próbákon már arról is folytak viták, hogy miért nem csinálunk ezután majd valami kevésbé improvizatívat. Azért is érdemes lenne valahogy folytatni, mert eltartott egy ideig, amíg megismertük egymás működését. Ehhez hozzájárul az is, hogy Bécsből igazgatom a kórust. Sok próbáról hiányoztam, miközben nekem kellett volna képviselni a kórus számára hatékony pedagógiát. De most már úgy érzem, átlendültünk ezen – aztán most meg mindjárt vége.

RI: Nekem a próbafolyamat felénél felmerült a gondolat – ekkor már újra kellett élezni az improvizáció fájába vágott egyre csorbuló fejszénket, – hogy azér’ legközelebb kéne csinálni valami egyformát is. Nagyon szeretem, ahogy énekelnek.

TB: Írjátok azt is, hogy a Karmesterjáték zeneterápiában, gyógypedagógiában is használható lehet. Pontosan hogyan?

HD: Erről Istu többet tud mesélni, mert a Karmesterjáték a Bélaműhely szüleménye. Az elmúlt két hónap tapasztalatai és megfigyelései alapján – összevetve a saját szakmai hátteremmel –  abszolút alá tudom támasztani ezt a tényt. A Karmesterjáték olyan helyzetbe hozza a karmestert, amiben elsőre nem feltétlenül érzi magát komfortosan. Aztán csinál ezt-azt, történnek csodák, megszólalnak hangok. A karmester próbálgatja magát, aztán vége, leinti. A helyére megy és zakatolnak a gondolatok: pár percből olyan dolgokra lehet rájönni saját magaddal kapcsolatban, mintha hatvan perces terápiás órát ültél volna végig. A zene, ami általad jött létre, óriási kivetülése saját magadnak.

Szerintem ez történik, ha önelemző típus vagy. Ha meg nem, akkor zsigerből felszabadító dolgok történnek veled. Ez a játék kíváncsivá tehet, vagy arra késztethet, hogy keményen harcold ki a saját elképzelésedet. De az akaratod elengedésére is sarkalhat. Csupa olyan automatikus történés és szituáció, amit máshol mesterségesen próbálnak előidézni. Arról nem is beszélve, hogy az egész játék hatalmas KOMMUNIKÁCIÓ. Szavak nélkül. Én zeneoktatásban is használnám simán. Sőt, hétköznapi nevelésben. Csak úgy. Mert arra tanít, hogy figyeljünk egymásra – és bármilyen közhelyes, arra is, hogy ne ítélkezzünk.   

RI: Már a kezdetekkor érezhető volt, hogy véletlenül olyat játszunk, ami nagyon erős

mindhárom résztvevő – zenekar, karmester, közönség – számára. Aztán néhány éve látott minket egy gyógypedagógus lány Karmesterjátékot játszani gyerekeknek, és leírta nekünk, hogy mit is csinálunk valójában. Valós időben valódi – előítéletektől és türelmetlenségtől mentes – figyelmet adunk a játékosoknak, akik a szemünk láttára és fülünk hallatára hozzák létre karmesterként a saját zenéjüket. Egyelőre minden külső támogatás nélkül két hónapja indítottunk el egy önszerveződő munkacsoportot, ahol már szakemberekkel együtt próbáljuk feltérképezni a játékban rejlő terápiás potenciált. Ha a játék valóban hordozza magában a terápiás felhasználás lehetőségét, akkor egyszerűen elsajátítható tematikával szeretnénk közkincsé tenni.

TB: Hogyan képzeljük el a játékot?

HD: Végtelenül sok módja van a vezénylésnek. A konkrét jelzésektől kezdve a táncon át az egyszerű jelenlétig bármi elképzelhető. Mindennek tud zenei hangja lenni és minden hang tud zenei lenni.   

RI: A játék elején mutatunk néhány alapeszközt, de hangsúlyozottan a saját kútfő dominál.

Grimasz, mozdulat, fintor, a kórusnak bekiabált szólamok, szövegek, tánc. Minden jöhet,

az apró finom mozdulat is elég. Azt szoktuk mondani, hogy ha nem csinálsz semmit, azt is eljátsszuk. Öt perced van, beszélni nem ér. Megzenésítjük a testtartásod, a tekinteted, a lényed. Csak engedned kell.

+1: Trafós élmény:

RI: Régen havonta  többször is jártam a Trafóba, imádom a helyet. Fontos, hogy van – és most nem puncsolok, na. Az utolsó, amit láttam, talán Emanuel Gat volt. Gat leviszi a fejem. Nem érthető, amit csinál. Az értelemnél beljebb megy.

A Soharózát itt https://www.facebook.com/soharozachoir, a Bélaműhelyt itt https://www.facebook.com/belamuhely tudják követni.