Lengyel vendégjátékok és Tánchét Marosvásárhelyen

A katowicei Teatr Slaski két vendégjátéka és az első alkalommal megszervezett Tánchét gazdagítja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház májusi műsorát - közölte szerdán az erdélyi színház.

Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a katowicei Teatr Slaski két előadással érkezik Marosvásárhelyre, ahol a némafilmek sztárjai előtti tiszteletként létrejött Cinema című produkciót mutatják be az olasz Beppe Navello rendezésében. A némafilmekben alkalmazott minimális feliratozást román és magyar nyelven egyaránt olvashatják a nézők.


A lengyel társulat emellett bemutatja az Elling című négyszereplős norvég darabot, amelyet Michal Wawrzecki lengyel rendező állított színpadra. A két előadás pénteken és szombaton látható.

 

cinema

 

Felidézte, hogy a két színház közötti együttműködés már harmadik éve működik és ezzel az évaddal ér véget, ugyanis az együttműködési szerződést három évre írták alá. Az idei évadban a marosvásárhelyiek Az ördög próbája című előadást mutatták be Lengyelországban.


Keresztes Attila úgy vélte: számukra érdekes volt felfedezni, hogy a lengyelek miként újították meg az elmúlt évtizedekben színházi nyelvezetüket és tanulságos volt látni, hogyan viszonyulnak a színházhoz, ugyanis a romániai magyar és a lengyel színjátszás formakeresése különbözik egymástól.


A marosvásárhelyi színház az idén ad otthont első alkalommal május 17. és 23. között a Tánchét elnevezésű rendezvénynek, amelyen egyebek mellett a Magyar Állami Népi Együttes, a Szegedi Kortárs Balett és a Közép-Európa Táncszínház vesz részt.


A Magyar Állami Népi Együttes a Szarvasének című produkciót mutatja be, a szegediek a Tavaszi áldozat című előadással lépnek fel Erdélyben. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Közép-Európa Táncszínház a Horda című produkciót mutatja be és két workshopot is tart, egyet a civileknek, egy másikat a marosvásárhelyi társulat tagjai számára - tette hozzá a művészeti igazgató.


A Tánchéten saját produkciót mutat be még a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem tánc tagozata, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, a kolozsvári GroundFloor Group, valamint a Maros Művészegyüttes.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása