Május végén rendezik meg az Országos Néptáncfesztivált Szolnokon

Országos néptáncfesztivált és kézművesvásárt tartanak május 29-től 31-ig Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Tisza Táncegyüttes szervezésében.

A Tisza-parti városban huszonharmadik alkalommal találkoznak az ország különböző tájairól érkező néptáncosok és népzenészek.

 

Bubán Levente, az ANKK szervezési csoportvezetője az MTI-nek elmondta: a fesztivál immár hagyományos célja a néptáncegyüttesek, az alkotók számára művészeti fórumot biztosítani, új alkotások létrejöttét ösztönözni, teret adni a színpadi néptáncművészetet megújítani szándékozó kezdeményezéseknek. A fesztiválon szereplő műveknek a folklórra kell támaszkodniuk, a művek elbírálásának szempontja a művészi érték - tette hozzá.

 

szolnok

 

A fesztivál május 29-én, pénteken, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozatos alkotóinak kiállításával nyílik az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Az Egy úton című kiállítást Kobzos Kiss Tamás előadóművész, zenetanár, az MMA népművészeti tagozatának vezetője nyitja meg, közreműködnek Petrás Mária népdalénekes, keramikusművész és Galánfi András fafaragó, az MMA rendes tagjai.

 

A megnyitót "villámcsődület" követi a kulturális központ előtti Hild téren, ahol helyi néptánccsoportok lépnek fel. Ezt követően múltidéző válogatást hallhatnak az érdeklődők a korábbi fesztiválok emlékezetes alkotásaiból, az ANKK-ban tartott eseményen köszöntőt mond Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. Este nosztalgia táncházzal várják az érdeklődőket.

 

Május 30-án és 31-én tizenhat, az ország különböző részeiről érkező együttes mutatja be versenyszámát a Szigligeti Színházban. A bemutatók értékelése alapján május 31-én, vasárnap délután lesz a díjkiosztó, majd a legjobbak ismét előadják versenyszámukat az ezt követő a gálaműsorban. Az est során fellép az I. Vásárhelyi Lajos Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncverseny győztese is. A verseny ideje alatt szabadtéri programokkal és népművészeti kirakodóvásárral várják az érdeklődőket a Verseghy parkban. A fesztivált a helyi vállalkozók, a szolnoki önkormányzat, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és a Tiszta Formák Alapítvány támogatja.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása