A Vígszínház öltöztetője kapta a Várkonyi Zoltán-díjat

Szabella Mercedesz 28 éve dolgozik a Vígszínházban, és azóta is áldozatosan, nagy odaadással végzi öltöztetői munkáját. 

Lelkiismeretes, precíz és színházszerető kolléga, akire mindig számítani lehet - áll a színház közleményében.

 

Várkonyi Zoltán-díjat a rendező-igazgató özvegye, Szemere Vera alapította 1984-ben. Azóta minden évben a színház dolgozói titkos szavazással voksolnak egy műszaki vagy egy adminisztratív munkakörben dolgozó kollégára, akit Várkonyi Zoltán születésének évfordulója alkalmából tüntetnek ki.

Szabella Mercedesz kiváló és empatikus öltöztető. A szakma magas színvonalú elsajátítását Gombár Mária, a Vígszínház kitűnő jelmeztár-vezetője segítette.

 

Az öltöztető feladata az előadásokban szereplő színészek ruháinak tisztítása, karbantartása, előkészítése. A jelmezeket rendszerezve előkészíti a színész számára arra a helyszínre, ahol a legrövidebb idő alatt át tud öltözni a következő jelenethez. Ez a színház pincéjétől a padlásig bárhol történhet, az öltözőn kívül a színpadi kulisszában, a zsinórpadláson, a zenekari árokban, vagy akár a nézőtéri folyosón is. Az öltöztető számára a legnagyobb kihívás a gyorsöltözések segítése, amikor pillanatok alatt kell a színészeknek átöltözniük, gyakran tetőtől talpig. 

 

Varkonyi-dijatadas3

 

Szabella Mercedesz első munkanapján a Vígszínházban a Csókos asszony (1987) volt műsoron. Csodálattal nézte Darvas Ivánt, Kaszás Attilát és a többi szereplőt az előadásban. A színház iránti csodálata máig megmaradt. 

 

Az első bemutatója, amelyben a próbafolyamat elejétől dolgozott, az Angyali Johanna volt, Ruszt József rendezésében (1987).„Különleges feladat volt számomra, hogy ebben a darabban a csoportos szereplők jelmezeiről kellett gondoskodnom, amiben gyorsöltözések is voltak. 10 szereplő is öltözött egyszerre.  Emlékszem, nagyon izgultam, de szerencsére, mindig minden rendben volt” – mondta Mercedesz.

 

A közel harminc éves pályafutása alatt számos neves művészt öltöztetett a Vígszínházban, Bárdy György és Kaszás Attila mellett Kállai Ferencet és Avar Istvánt is. Bensőséges, családias légkörben dolgozik kedvenc színészével Hegedűs D. Gézával, akit A padlás színre kerülése óta öltöztet, Tahi-Tóth Lászlóval, akivel a Sylviában találkozott először és Harkányi Endrével, akivel az évek alatt nagyon sok előadásban dolgozott épp úgy, mint Tordy Gézával, vagy Benedek Miklóssal. 

 

Varkonyi-dijatadas SzabellaM

 

A Vígszínház számos nagysikerű előadása mellett a 21 évvel ezelőtt bemutatott Össztánc című előadásban is részt vett, és most a legnagyobb örömmel dolgozik a darab felújításának próbafolyamatától kezdve.  Az „új” Össztáncban Fesztbaum Bélát, valamint Józan Lászlót öltözteti. A legendás előadás rendkívüli fegyelmet és precizitást igényel, mert folyamatosan változnak a karakterek, így a művészek jelmezei és kellékei is. 

 

Szabella Mercedesz imádja a Vígszínházat, a művészeket, és mindig szem előtt tartja, hogy öltöztetőként támasza legyen a színészeknek, akiknek játék közben biztonságra és megértésre van szükségük. 

 

Lelkiismeretes, pontos munkájáért Szabella Mercedesz 2015. május 14-én, a Julius Caesar előadás előtt a színpadon vette át a Várkonyi Zoltán-díjat. A kitüntető elismerést Várkonyi Gáspár a család jelenlétében adta át, a Vígszínház igazgatója Eszenyi Enikő köszöntő szavai után.

 

Eszenyi Enikő beszédében szeretettel emlékezett  Várkonyi Zoltánra, a Vígszínház egykori igazgatójára és főrendezőjére, és kedves szavakkal méltatta Szabella Mercedeszt odaadó munkatájáért. A közönség hatalmas tapssal ünnepelte a díjazott kollégát és az ünnepség résztvevőit.  

 

Várkonyi Zoltánról

Várkonyi Zoltán, a Vígszínház egykori főrendezője, igazgatója május 13-án lenne 103 éves. Szakmai öröksége a Vígszínház és az egész magyar színháztörténet felbecsülhetetlen értéke. Emlékét méltóképpen őrzi a Várkonyi Zoltán-emlékdíj, amelyet özvegye, Szemere Vera alapított 1984-ben. 

Várkonyi Zoltán élete, pályája elválaszthatatlanul összefonódott a Vígszínházzal. Szinte lehetetlen felmérni, mi mindent köszönhetünk neki. Ízlésével, bölcsességével nemcsak a saját korának vígszínházi irányát, stílusát határozta meg, de szellemisége ma is él, hatása korszakos jelentőségű.

 

 

süti beállítások módosítása