Kárpátaljai községnek segít a soproni társulat

Sopron önkormányzata legutóbbi közgyűlésén döntést hozott arról, hogy a kárpátaljai Csongor község megsegítésére gyűjtést szervez és egy önálló számlaszámot nyit. A kezdeményezéshez elsőként csatlakozott a Soproni Petőfi Színház. 

soproni petofi

 

Pataki András, a teátrum igazgatója elmondta: a színház szeretne jó példát mutatni, s a társulat azonnal egy emberként támogatta azt, hogy ők is segítsenek a határtól harminc kilométerre található nehéz helyzetbe került 2300 lakosú településnek, amelynek 95 százaléka magyar nemzetiségű. A színészek, színházi dolgozók adakozásaiból összegyűlt 200 ezer forintnyi összeget - amely még tovább gyarapodhat az elkövetkezendő napokban - május végén elhelyezik a városi bankszámlán.


Mindemellett június elején - amikor a soproni küldöttség Csongorra látogat, hogy az adományokat átadja - a színház két művésze, Ács Tamás és Papp Attila bemutatja ott és egy közeli településen a Silentium, a csendtől a szóig című pódiumestet, valamint Dinnyés József daltulajdonos is fellép a helyszíneken Kárpátaljához kapcsolódó műsorával.

 

Forrás: Soproni Petőfi Színház

 

 

süti beállítások módosítása