Tánchónap fotókiállítással az Erkelben és az utcán

Május 23-án indul a Tánchónap az Erkelben című programsorozat, melynek nyitóelőadása a Sylvia.

 

Az Erkel Színház Tánchónap címet viselő programsorozatában két látványos balettet tűznek műsorra: újra repertoárra kerül a Karamazov testvérek és a bizarr szerelmi kavalkádot idéző Sylvia. A június 28-ig tartó eseménysorozat két jelentős eseménnyel indul május 23-án. A Sylvia első előadása előtt, 18.30-kor nyílik meg a Magyar Nemzeti Balett történetének legnagyobb fotókiállítása, amely a színház teljes épületében és közterületen kínál látványosságot a közönségnek. A vizuális művészeti színtér Gács Tamás és Emmer László képeit vonultatja fel; a fotókat extra kivitelben, hatalmas méretben állítják ki. Az alkotások a Magyar Nemzeti Balett társulatát mutatják be, általuk pedig megelevenítik a repertoáron tartott előadások leglátványosabb, emblematikus jeleneteit is. A kosztümös sorozat – tehát a teljes képanyag egyik felének – különlegessége, hogy az egyes balett-darabok koreográfiájából mutat eredeti elemeket. Az Operaház balett társulatának tagjai az együttes fennállása óta első ízben vettek részt ilyen nagyszabású műtermi fotózáson. A két évad végi (2012/2013 és 2013/2014), egy-egy hetes alkotói munkában több mint 40 táncművész vett részt. Solymosi Tamás, Kövessy Angéla és Venekei Marianna irányításával egyedülálló fotósorozat született, mely egy hónapig látható az Erkel közönségforgalmi tereiben, egyes darabjai azonban az utcán is láthatók lesznek Budapest számos pontján.

 

Sylvia foto Emmer Laszlo

 

A kiállításmegnyitó után, a színházteremben, harmadik alkalommal adják át a Seregi-díjat, mely az aktív koreográfusgeneráció tehetséges alkotóinak elismerését szolgálja, egyúttal ápolja a 2012-ben elhunyt világhírű hazai koreográfus, Seregi László emlékét. A díjat azzal a céllal hozta létre az Opera vezetősége, hogy megőrizze és továbbhagyományozza a XX. század kiemelkedő művészegyéniségének életművét. A jelöltek közül minden esztendőben a szakmai grémium által legrátermettebbnek ítélt, maradandó tartalmat és művészi értéket teremtő, egyéni stílust képviselő, aktív koreográfust jutalmazzák egy Seregi László munkásságát jelképező szoborral, Krasznai János alkotásával. A Seregi-díjat 2013-ban elsőként Lukács András nyerte el, és a Magyar Állami Operaház felkérésének eleget téve az Újévi Koncert balettbetétjét koreografálta. A 2014-es díjazott, Juronics Tamás egy opera megrendezésére kapott lehetőséget az Opera következő szezonjában.

 

A Tánchónap előadássorozata stílszerűen egy Seregi-klasszikussal, a Sylviával veszi kezdetét. A megkapó Delibes-zenére készült koreográfia ókori görög mitológiai alakok naiv szerelmét feldolgozó történet, mely a legendás Seregi László keze nyomán úgy válik izgalmas, korszerű előadássá, hogy az újrakomponált szövegkönyvben a szerelmi háromszögek megjelennek a bukolikus balettet játszó újkori társulat kulisszák mögötti civil életében is. A darabot hat alkalommal, hármas szereposztásban játssza a Magyar Nemzeti Balett.

 

Az Opera balettegyüttese – szintén a Tánchónap részeként – Boris Eifman elsöprő sikerű koreográfiájával, a Karamazov testvérek című, sajátos mozgásvilágú előadással zárja az évadot. A Dosztojevszkij-adaptáció kulcsszavai a koreográfus értelmezésében: szabadság, anarchia, Isten, felelősség. A szereplők közt feszülő viszonyrendszereket a saját maga által „pszichológiai balettnek” nevezett megközelítésből fogalmazza meg: nemcsak a cselekményt, hanem a karakterek belső működését is fontosnak tartja a tánc nyelvén megfogalmazni. A darab június 20-tól nyolc alkalommal látható. Színpadon a Magyar Nemzeti Balett művészei.

süti beállítások módosítása