A Gólem Színház is kilép a FESZ-ből

 

A Gólem Színház megköszöni az eddigi lehetőséget és támogatást, melyet a FESZ-től kapott, de értelmetlennek tartja, hogy továbbra is tagja maradjon egy olyan érdekképviseleti szervezetnek, amely nem tudja képviselni az érdekeit.

 

Bár a Gólem Színház maradéktalanul teljesíti, sőt túlteljesíti a Színház I. kategória keretfeltételeit, a szakmai kuratórium tagjainak indoklása értelmében „Az innováció vonatkozásában fejlesztendő.”  Ezzel magyarázták döntésüket, mely a színház támogatásának lenullázását jelentette; ezáltal nullára értékelve az elmúlt 10 évben nálunk közreműködő több mint 100 színész, koreográfus, író, dramaturg, rendező és más művész munkáját.

 

Golem

 

Nem tudunk, és nem is akarunk vitatkozni a kuratórium logikájával, értékítéletével; így csak továbbítani tudjuk indoklásukat mindezen művészeknek. Elsősorban a színház társulatának, másodsorban pedig a velünk együttműködőknek (pl: Kárpáti Péter, Fodor Tamás, Nagy Zsolt, Bánki Gergely, Visky András, Vinnai András, Frenák Pál, Nagy Mari, Dragomán György, Szálinger Balázs, Székely Csaba, Kerekes Viktória és még hosszú a sor).  

 

Indoklásuk végén még ez áll: „És azt reméljük, hogy nem tévedtünk nagyot, amikor azt is leírtuk, hogy: Egyéb forrásokból biztosítható a működése.” Mi is osztjuk a szakmai kuratórium reményeit, bár mint azt a kuratórium is tudja, mi nem vagyunk sem nemzetiségi, sem vallásos színház, nem áll mögöttünk hitközség vagy bármely ország kormánya, és most már - úgy tűnik - a FESZ sem. Többszöri megkeresésünkre sem kaptunk választ a FESZ-től arra, hogy mit tehetünk egy ilyen helyzetben, az elnök pedig csak magánvéleményt fogalmazott meg, amiben ugyan együttérzéséről biztosított, de tudomásunk szerint a FESZ nem együttérző, hanem érdekképviseleti szervezet.

 

További kitartást és jó munkát kívánunk, most már nélkülünk,

Borgula András és a Gólem Színház csapata

 

süti beállítások módosítása