Kiosztották a díjakat a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon

A százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes sikerét hozta az 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, amelyen péntektől vasárnapig az ország különböző részeiről érkezett tizenhat táncegyüttes és számos zenész lépett színpadra a versenyprogramban.

A neves szakemberekből álló zsűri - Felföldi László néptánckutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja elnökletével - ítélte oda a helyi vállalkozók, a szolnoki önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és a Tiszta Formák Alapítvány által felajánlott díjakat.

 

forras

Fotó: forrasneptanc.hu


A legrangosabb kategóriában, az együttesek versenyében a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes vitte el a pálmát. A szólisták közül Dömötör Lucát, az AJDA-Budapest Kortárstánc Főiskolától és Kabdebon Szabolcsot, a Tisza Táncegyüttes táncosát találták a legjobbnak a szakemberek. A zenei első díjat a Dűvő Zenekar kapta a fesztiválon nyújtott összteljesítményéért. A legjobb koreográfus díjat Bólya Dávid a Legény, búcsú? című koreográfia megalkotásáért érdemelte ki.

 

A fesztivált 1964-ben rendezték meg először. Hosszú éveken át tartó sikeres rendezvények után 1999-ben megszakadni látszott a sorozat, de a Tisza-parti városnak 2009-ben sikerült újraindítania a rendezvényt.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása