Színezd át! - A POSZT-on az első magyarországi roma musical

Kaposváron indult el a Színezd át! elnevezésű sorozat, melyet a Poszt Off programjaként is megrendeznek. A kampányban más kultúrák megismerésének és elfogadásának fontosságára hívják fel a figyelmet. 

Az októberig tartó, tíz megyeszékhelyen rendezvényeket tartó sorozat főszervezője, Tintér Gabriella elmondta: a Színezd át! kampány célja, hogy a más kultúrák iránti nyitottságot, elfogadást erősítse.

 

Az első magyarországi roma musical is látható a programban, amely több ismert zenész közreműködésével készült. 

 

szinezdlead2

 

Június 6-án, a Poszt Off programjaként, a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarán a nézők mások mellett Szakcsi Lakatos Bélával, Szakács Hajnalkával, Falusi Mariannal, Oláh Gergővel, Papadimitriu Athinával is találkozhatnak a Somnakaj című roma musicalben. A humorban és misztikumban bővelkedő előadás során Somnakaj, a fiatal roma lány útkeresésének állomásai elevenednek meg. A szülők nélkül nevelkedett, vadóc, szabadszellemű, tehetséges Somnakaj falujából, Alsószentlélekről indul szerencsét próbálni, felvételi vizsgát tenni a városi főiskolán. Terve eltérő reakciókat vált ki a falu lakóiból: az orvosnő támogatja, apai nagynénje ellenben ellenzi azt. Somnakaj mégis útra kel, és története a kitörésnek és a gyökerek vállalásának példázata lesz. A produkció egyszerre koncert és színház, tánc és irodalom, hagyományőrzés és modern formák találkozása.

 

Ez a darab a roma kultúrát nem csupán önmagában, elszigetelt valóságában mutatja be, de az ősi tradíciókat tükröző dalok mellett megjelennek a XXI. század hatásait is magukban foglaló új alkotó formációk, stílusbeli újítások, átdolgozások. Az előadást tavaly mutatták be a Művészetek Palotájában.

 

szinezd2

 

A Szent István téren emellett játékos feladatok – várépítés, közös történetírás, ügyességi feladatok, játékkészítés és hangszerkipróbálás –, valamint színpadi programok - koncertek és közös tánctanulás - is szerepelnek. A játékok, feladatok egyik fő célja, hogy a gyerekek a színes programokon keresztül megtapasztalják egymás elfogadásának fontosságát, a program ugyanis a többségi társadalom és a nemzetiségek együttműködését, együttgondolkodását ösztönzi. A rendezvény fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pécsi esemény házigazdája Páva Zsolt polgármester, helyi védnöke pedig Sors Tamás. A programsorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

 

A rendezvénysorozat további helyszínei: Debrecen, Veszprém, Szolnok, Nyíregyháza, Miskolc, Győr, Szeged, Budapest.

 

Forrás: MTI, poszt.hu

 

süti beállítások módosítása