Országos szövetség tagja lett a Sopron Balett

Felvették a Magyar Táncművészek Szövetségébe a Sopron Balettet.

Ez azt jelenti, hogy a fiatal csapatot immár a hivatásos, professzionálisan jegyzett együttesek közé sorolják az országban.


A Sopron Balett három éve alakult Demcsák Ottó Harangozó-díjas táncművész, koreográfus vezetésével. Rendszeresen szerepelnek a soproni színház zenés és prózai darabjaiban.

 

vegtelen europa


"Most kerültünk be igazán a hazai táncélet vérkeringésébe. Fontos, hogy az országos szövetség tagjaként ott lehetünk  a szakmai programokon, fesztiválokon, kapcsolatba kerülhetünk más együttesekkel. Azon kívül, hogy egy műfaji nívót is képvisel ez a szervezet, hiszen a hivatásos, professzionálisan működő műhelyeket tömöríti, képviseli is azoknak az érdekeit, segíti a felmerülő gondok, problémák megoldását. Megtisztelő, hogy benne lehetünk a szövetségbe, és mindez kinyitja számunkra azt a kaput is, hogy az európai színvonalat képviselő csoportokkal együtt koprodukciók létrehozásában is gondolkodjunk" - mondta Demcsák Ottó, aki örömét fejezte ki, hogy A szép Cerceruska című mesebalettjük meghívást kapott az országos győri táncfesztiválra június közepén. A Végtelen Európa című produkció pedig augusztus 19-én a fertőrákosi barlangszínházban látható újra. Mindemellett már készülnek a következő  évadra egy önálló, egész estés táncművel. 


Demcsák Ottó már megírta a Sopron Balett következő bemutatójának szövegkönyvét, amelyhez Szarka Gyula a Ghymes együttes alapítója szerez zenét.  Az anyag lemezen is megjelenik majd. Az Álmos legendája című táncmű a magyar őstörténet szakrális történetéről, Álmos életéről, szerelmeiről, csatáiról, újrakezdéseiről szól.

süti beállítások módosítása