Elültették a Shrek fát a készülő musical szereplői

Június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon ültették el az első Shrek fát. A ceremónián a musical szereplői is részt vettek.

A Shrek-et Szente Vajk rendezésében 2016. május 29-én mutatják be a Budapest Sportarénában, de az már pár héttel ezelőtt kiderült, hogy kik lépnek fel a nagyszabású zenés produkcióban.

 

 shrekfa1

 

A premier még messze van, ám addig is számtalan programban részt vesznek a főszereplők, így a múlt heti ültetésen asót ragadott mások mellett Feke Pál, Szinetár Dóra, Serbán Attila, Oláh Gergő, Antal Timi, Veress Mónika, Lucas Palmira, Danics Dóra és a többi mesehős.

 

A musical sajtóreferense elárulta, hogy egy színdarab kapcsán rengeteg papírt elhasználnak, ezért az alkotókkal közösen úgy gondolták, hogy szeretnék a természetet kárpótolni. Azért esett a választás a Ginko Bilobára, mert ez az egyik leghosszabb életű fa, ráadásul – hogy egy ogre is jól érezze magát a tövében – a termése szagos is lehet, levele pedig jótékony hatású, felső légúti megbetegedésekre is használják.

 

shrekfa5

 

A Margit híd lábánál, a Jászai Mari tér melletti zöld területen található fa ültetésén a Fionát alakító Szinetár Dóra elmondta, hogy már tanulja dalokat és, hogy a Shrek „évében" rengeteg meglepetéssel készülnek, többek között a gyerekekre is számítanak, kis szakácsokat keresnek az ogre konyhába.

 

shrekfa3

 

A TV2 műsorába tehetséges szakácsok jelentkezését várják 8 és 14 éves kor között az ogrekonyha@tv2.hu email-címen június 15-éig.

 

Színház.hu

 

süti beállítások módosítása