Így élt a fesztivál - A jubileumi POSZT-ról képekben

Szombaton a díjátadó gálával ért véget a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Színház Isten ostora című produkciója lett a legjobb előadás a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón, amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.

 

 

A fesztivál versenyprogramjába eredetileg tizennégy produkció, köztük két határon túli és három független színházi előadás került be. A programot Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező állította össze a 2014. március 1. és 2015. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadásokból.

 

A díjakért ugyanakkor csak tíz előadás versengett, mert az eredeti zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vitával összefüggésben az Örkény István Színház, a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság úgy döntött: a versenyprogramba beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt.

 

A történtek meghatározták a fesztivál hangulatát, de akadtak felhőtlen pillanatok, jó találkozások. Ezt hivatott bemutatni az alábbi fotósorozat.

 

 

Milyen volt a hangulat? - Szkárossy Zsuzsa fotói a POSzT-ról: 

 

03

1.

 

042.

 

05

3.

 

06

4.

 

07

 5.

 

08

6.

 

09

7.

 

10

8.

 

11

9.

 

12

10.

 

13

11.

 

14

12.

 

15

13.

 

16

14.

 

17

15.

 

02

16.

 

19

17.

 

20

18.

 

18

19.

 

Tartalmi partnerünk, a Fidelio fotógalériája az idei POSzT-ról itt tekinthető meg.

 

 

Forrás: POSzT

 

süti beállítások módosítása