Hátrányos helyzetű gyerekek táncolnak a TérTáncKoncerten

Több mint kétszáz roma, valamint nem roma gyermek és fiatal fog együtt táncolni a Budapesti Fesztiválzenekar  június 18-i TérTáncKoncertjén a Hősök terén.

Az esten Mendelssohn Szentivánéji álomhoz írt kísérőzenéje csendül fel Fischer Iván vezényletében, az alkalomra február óta heti rendszerességgel készülnek egy szakképzett koreográfuscsapat segítségével a műsorban résztvevő, nehéz körülmények között élő és az ország 12 különböző iskolájába járó 12-16 éves gyermekek és fiatalok.

 

tertanckoncert


 A Fesztiválzenekar MTI-hez eljutatott közleménye szerint a kezdeményezés célja, hogy az együttes teret engedjen a kreativitásnak, és mindenkivel megoszthassa a zene varázsát. Emellett remélik, hogy a tolerancia és kölcsönös tisztelet jegyében zajló közös felkészülés, valamint az előadás tapasztalata erősíteni fogja a táncoló gyerekek önbizalmát is.


A csütörtök este 19 órakor kezdődő, mintegy egyórás TérTáncKoncert ingyenes az érdeklődők számára.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása