Startol a Városmajori Színházi Szemle

Tartalmas szórakozást nyújtó darabokat vonultat fel az idei Városmajori Színházi Szemle, amely hét darabot mutat be vidéki és határon túli színházak repertoárjából csütörtöktől július 4-ig.

Miklós Melánia, a szemle sajtófőnöke és egyik válogatója a program összeállításának szempontjairól az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta: a tartalmas, minőségi szórakoztatást nyújtó darabokat keresték, de kiemelt szempont volt az is, hogy a világról fontos dolgokat mondó produkciókat mutassanak be.

 

Mint közölte, a Városmajori Szabadtéri Színpadra hét városból hét előadás érkezik, ezek egy-egy alkalommal lesznek láthatók Budapesten.

 

szinhazi szemle

 

Szombathelyről a Vitéz Mihály, Kaposvárról a Magyar Elektra, Győrből a Figaro házassága, Békéscsabáról a Bernarda Alba háza, Miskolcról a Tóték, Debrecenből az Istent falra festeni, Csíkszeredából pedig az Édes Anna című produkciókkal találkozhat a szemle közönsége.

 

Miklós Melánia beszámolója szerint Jászay Tamás kritikussal ötven vidéki előadás közül állították össze a programot a Klasszikusok új ritmusban munkacím mentén, így a ritmus, a zene a mozgás mindegyik előadásban fontos szerepet játszik.

 

A programból öt klasszikus darab, kettő pedig új, kortárs szöveg: Debrecenből egy Tar Sándor-regény adaptációját, Szombathelyről pedig egy drámapályázat nyertes darabját hozzák el, amely egy román nemzeti hős történetét dolgozza fel.

 

A szemle egyben verseny is, a zsűri és a közönség is kiválasztja majd a sorozat legjobb előadását, a díjat szeptemberben adják át, a kőszínházi szezon indulásakor - mondta el Miklós Melánia.

 

süti beállítások módosítása