"A művészi alkotás magányos" - Kovalik Balázs A bolygó hollandiról

"A bolygó hollandiban egy olyan művészt szeretnék ábrázolni, aki a saját művészetének a rabja" - mondta az MTI-nek Kovalik Balázs rendező, aki első Wagner-operáját a Művészetek Palotájában viszi színre a Budapesti Wagner-napok keretében.

"Wagner attitűdjéből kiindulva egy művészt szeretnék ábrázolni, aki tulajdonképpen a saját művészetének a rabja. Ahogyan a hollandi a saját szellemvilágának rabja, úgy ez a művész a saját maga által teremtett mítosz rabságában sínylődik. Szeretne kitörni onnan, de az nem olyan egyszerű, az egoizmusa nem engedi, így aztán visszamenekül ebbe a szellemvilágba" - fogalmazott Kovalik Balázs.


A müncheni August Everding Bayerische Theaterakademie tanszékvezetője úgy vélte, magára Wagnerre is nagyon jellemző volt ez a művészi egoizmus és nárcisztikusság, az "önmaga szobraként való létezés". "Ez persze sok művészre jellemző. Remélem, rám kevésbé, bár azt tudom, hogy sokszor nekem is nehézséget okoz, hogy a művészi alkotás magányos, és valahol egy önző folyamat, amelyet a társadalom vagy a család adott esetben nehezen tud megérteni".


Mint mondta, A bolygó hollandi sokkal cselekményesebb, mint Wagner későbbi, filozofikusabb operái, története jóval egyszerűbb, kevésbé áttételes, inkább egy romantikus történetről van szó, amelynek természetesen megvannak a szimbolikus vonatkozásai is. "Ezért olyan utat választottam, amely színházszerűbb, cselekményszerűbb, játékszerűbb" - fejtette ki.

 

wagner bolygo hollandi

Fotó: mupa.hu


Kovalik Balázs utalt a darab társadalomkritikai olvasatára is. "Wagner maga is megfogalmazta, hogy az operában benne van a társadalom nyomora is, amely egy hatalmi rendszer struktúrájába illeszkedik be. Azt szorgalmazza, hogy ki kell törni ebből a hamis társadalmi rétegzettségből".

 

A kérdésre, miért várt eddig egy Wagner-opera megrendezésével, azt felelte: nagyon összetett szerzőről van szó, akihez nehéz utat találni, ha az ember "nemcsak a mesei szinten, nemcsak a sztorit kívánja megrendezni", hanem elmélyülten akar foglalkozni a művekkel. Hozzátette: Wagner ideológiailag és dramaturgiailag is problémás szerző, és műveinek nem ritkán 4-5 órás hossza is komoly kihívás elé állítja a mai közönséget.


"Lehet szépíteni a dolgot, de tény, hogy a mai közönség egyre nehezebben fogadja be a Wagner-operákat. Igaz, hogy a Budapesti Wagner-napok a Müpában szerencsére jól működik, de mint fesztivál működik jól, ahol a termek 1-1 előadásra telnek meg egy énekesi sztár-szereposztás mellett. A tendencia azonban azt mutatja mind Magyarországon, mind külföldön, hogy ma már nem lehet a Wagner-operákat olyan sűrűséggel teltházak előtt játszani, mint 30-40 évvel ezelőtt".


A rendező nemcsak Wagnerhez, más szerzőkhöz is "óvatosan" közeledett pályája során. "Verdivel, akit szintén csodálok, ugyancsak óvatos voltam, mert nála is bonyolult zeneszerzői attitűddel találkozik az ember. Mozart is csak látszólag könnyű szerző, így azzal is vártam vagy egy évtizedet, hogy a nagy Da Ponte-operákba - Figaro házassága, Don Giovanni, Cosí fan tutte - belefogjak, hiszen sok csapdát, sok kis apró nehézséget rejtenek ezek a darabok is".


Kovalik Balázs kiemelte a díszlet jelentőségét is. Mint mondta, a félig szcenírozott müpás előadáson tudatosan elkerülik "az illúziókeltésre való törekvést", amely egy színházban jellemző. Horgas Péter díszlete inkább egy térinstalláció, amely be van helyezve a Müpába, Benedek Mari jelmezei pedig főként a mai viseletekből merítenek - magyarázta.


A bolygó hollandi premierje szombaton lesz a Müpában, az előadást további két alkalommal, június 22-én és 24-én láthatja a közönség. A tengert járó "hollandiról" szóló történet címszerepét James Rutherford alakítja, aki 2013-ban A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsaként mutatkozott be a Müpában, és aki fiatal kora ellenére a német romantikus opera keresett énekese. A norvég hajóst, Dalandot is igazi sztárénekes, Peter Rose brit basszus kelti életre, akit a hazai közönség a Müpa Met-közvetítéseiből is ismerhet. Lányát a Bayreuthi Ünnepi Játékokon két éve debütált Elisabet Strid alakítja, Mary pedig Wiedemann Bernadett lesz. Az operát a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője, Fischer Ádám vezényli.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása