A bábszínházaké Békéscsaba - Indul a XVI. Nemzetközi Bábfesztivál

Péntektől vasárnapig tart Békéscsabán a XVI. Nemzetközi Bábfesztivál, amelyre kilenc magyar és öt külföldi társulatot várnak.

A rendezvényre Békéscsaba mellett Egerből, Budapestről, Gödről, Kaposvárról, Tiszaalpárról, Kecskemétről, Debrecenből és Biatorbágyról érkeznek bábos csoportok, a külföldi meghívottak között pedig olasz, holland, cseh, indonéz és orosz színjátszók is vannak.     

A fesztivált péntek délután óriásbáb-felvonulás nyitja meg, a társulatok a három nap alatt több mint 20 előadást mutatnak be, a klasszikusoktól a vásári komédián át a báboperáig minden szerepel a palettán – mondta az MTI-nek Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója, a rendezvény főszervezője.     

 

XVI. Nemzetkozi Babfesztival

 

Hozzátette: a rendezvény három napja alatt - amely a hetven napig tartó Békéscsabai Nyár elnevezésű programsorozatnak is a nyitánya lesz – elsősorban gyermekelőadásokat mutatnak be, de esténként felnőtteknek szóló darabokat is megtekinthet a közönség.     

 

A házigazdák a Paradicsomleves betűtésztával című darabot adják elő, a debreceni Vojtina Bábszínház A kis December királlyal, a Harlekin Bábszínház pedig a nagyobbaknak szóló Hamlettel érkezik. Az indonéz társulat Az Esőkirály és a szépséges Jázminvirág című darabot hozza Magyarországra, a cseh csoport pedig Prágáról, az elvarázsolt városról mesél.    

 

Lenkefi Zoltán hangsúlyozta: a bábművészet egyetemes nyelvének köszönhetően az idegen nyelvű előadások is könnyen érthetők lesznek mindenki számára.    

 

Emellett minicirkusszal, Kádár Ferkó „Bábos” Fotószínházával és Paprika Jancsi csúzlizdájával, valamint néptánccal és kézműves bemutatókkal is várják az érdeklődőket. 

 

Pénteken fellép Pribojszki Mátyás és zenekara, szombaton a helyi Rokodál és az Édes-Keserű zenekar zenél, a fesztivál zárásaként Szabó Balázs Bandája ad koncertet.     

 

Az első nemzetközi bábfesztivált 1968-ban rendezték meg, 1974 óta háromévenként szervezik meg. Három éve elmaradt a rendezvény, így legutóbb 2009-ben adott otthont Békéscsaba a fesztiválnak.

 

süti beállítások módosítása