Kortárs irodalmi vetélkedő és felolvasószínház a PIM-ben

Többek között kortárs irodalmi vetélkedő, felolvasószínház, a Budapesti Vonósok kamarakoncertje és rendhagyó tárlatvezetések is várják az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján, szombaton a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Az intézmény tájékoztatása szerint az este 18 órától hajnali 2 óráig tartó programok között szerepel a Best of Lecsó elnevezésű vetélkedő, amelynek lebonyolításában Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám, Várady Szabolcs és Barna Imre is részt vesz. A helyes megfejtésekért értékes könyvjutalom jár, a négy kortárs irodalmár az est részeként közösen ír verset a közönség által meghatározott témában és címmel.


Este 21 órától a múzeumban a Budapesti Vonósok kamarakoncertje hangzik el, a zenekar Mozart Kis éji zenéjét és Csajkovszkij Vonósszerenádját játssza.

 

A díszteremben Seres Tamás rendezésében vidám jeleneteket tartalmazó összeállítást adnak elő mások mellett Karinthy Frigyes és Gábor Andor első világháború idején készült írásaiból, valamint korabeli hirdetésekből. Ugyanitt 20 órától felolvasószínház várja az érdeklődőket, többek között Fráter Zoltán Kosztolányi Dezső, Lányi Hedda és Csáth Géza írásai alapján készült Fecskendő című, zenével is kísért darabját lehet megtekinteni.

 

pim

 

A Lotz-teremben a kortárs képzőművészeté lesz a főszerep: Brückner János A lánglelkűek című kiállítása kapcsán 10 perces előadásokon lehet részt venni, amelyek az "új esztétikákat" a művészet, a technológia, a tudomány és marketing világának összefüggéseiben értelmezik.


A múzeum kertjében egyebek mellett folyamatosan, irodalmi nyereményekért zajló ügyességi- és erőjátékokkal lehet próbát tenni, emellett egy irodalmi feladványokkal tűzdelt, 2-4 fős csoportoknak szóló szabadulós játék is színesíti a programot. Utóbbira előzetesen a regisztracio@pim.hu címen lehet jelentkezni.


Az intézmény kiállításait a Múzeumok éjszakáján rendhagyó vezetések keretében is meg lehet tekinteni, az érdeklődőket mások mellett Egri Mária és Bárki Gergeky művészettörténészek kalauzolják végig egy-egy tárlaton, de Szendrey Júlia naplójáról is meg lehet hallgatni egy előadást Gyimesi Emese irodalomtörténésztől.


Színes programokkal készül szombat estére az Ady Emlékmúzeum, a Mesemúzeum és Meseműhely, valamint az óbudai Kassák Múzeum is. Az Ady Emlékmúzeumban a nagy költő és Erdély kapcsolatáról szóló beszélgetést lehet meghallgatni, emellett minden vendég elszavalhatja kedves Ady-verseit az est folyamán.


A Mesemúzeumban többek között Kovácsovics Fruzsina koncertje, Boldog Péter játékos bűvészműsora, valamint titokdoboz készítés is szerepel a programban Farkas Réka iparművész vezetésével. Emellett lesz animációkészítés és play-back színház is, utóbbi keretében a Kompánia Színházi Társulat a helyszínre látogatók történeteit, álmait állítja színpadra.


A Múzeumok éjszakája alkalmából a Kassák Múzeum este 23 óráig tart nyitva a közönség előtt, a helyszínen A hang a tett a munka dal címmel szerveznek közösségi zenei akciót, de különleges programnak ígérkezik a Szemző & Takarmánybázis formáció Kőfaltorta című mozikoncertje is. A múzeum kiállításain Dobó Gábor és Szeredi Merse Pál irodalomtörténész kalauzolja a látogatókat.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása