Béres Attila: "Nem a megfelelni vágyás hajt"

Béres Attilát választották a következő öt évre a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának. Ennek kapcsán kérdezte a boon.hu.

A boon.hu interjújából:

 

A kérdésre, mit gondol, miért választották meg ellenszavazat nélkül a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatójának Béres Attila úgy válaszolt: “Végtelenül örülök, hogy a döntéshozók szakmai kérdésként kezelték ezt az ügyet – színházat vezetni: szakma. Ennek belátása érződött a hozzászólásokon és a személyes beszélgetésekben. Mindenki dicsérte a pályázat részletességét, előremutató terveit. Ezúton is köszönöm az egyhangú támogatást, hogy a képviselők teljes mellszélességgel mellém álltak. Azt hiszem, ez egy önmagán túlmutató gesztus, elég ritka mostanában, hogy egységes döntés születik egy testületben. Ez még nagyobb felelősséget ró rám. Nem a megfelelni vágyás hajt, hanem azt szeretném, hogy amit magamtól elvárok, azt megvalósíthassam” – fogalmazott az új igazgató, aki ismét leszögezte, nem vett részt semmiféle „puccsban”.

 

beresattila

 

“Akárhányszor pályáztam színházi vezetésre, tulajdonképpen esélyes indulónak tekintettek. Sokat elárul, hogy most egyhangúan választottak meg. Azt gondolom, hogy nekem, és a velem pályázó társaimnak dolgunk van Miskolcon, ebben a színházban. Szeretnénk végigcsinálni, a művészeti tanáccsal közösen. Be kell bizonyítanunk, hogy a színház művészeti karakterét megadó, a minőség garanciáját jelentő művészeti tanács gondolata jó és egészséges, hosszú távon is működőképes" – tette hozzá.

 

“A folytonosságot a minőség kell, hogy jelentse és az a fajta nyitottság, ami ezt a színházat a megérkezésünk óta jellemezte. Folytatjuk az iskolai programjainkat, lesz beavató színház. Az újítás a pontosabb szervezettség lesz. Azt szeretném, ha a mi színházunk a maga konfliktusait felvállalva is békés terep lenne. Az eddigi elképesztő mennyiségű munkát úgy szeretném csökkenteni, hogy a változás a minőséget szolgálja. Szakítani szeretnék azzal a hagyománnyal, hogy egymás után három bemutató legyen, három egymást követő nap. Ez lehet az az eset, amikor a kevesebb: több. Fontosnak tartom, hogy az elszerződött színészek közül többeket megpróbáljak visszacsábítani. Mert lényeges volt, hogy például Görög Lacit megszerették ebben a városban, Miskolc egyik emblematikus színésze lett. Törekednem kell a nézőszám növelésére. Mindig van egy új ember, akit meg kell győzni, hogy vegyen bérletet, vagy jegyet. Az elkövetkező években pontosabban határoznánk meg a különböző játszótereink műfaji és művészi karakterét" - fejtette ki Béres Attila.

 

A boon.hu interjúját itt olvashatja.

 

süti beállítások módosítása