Eszenyi Enikő: "A Vígszínház egy sziget"

A Vígszínház nemrég újraválasztott igazgatóját a Népszava kérdezte.                                                         

 

A Népszava cikkéből:

 

"A nyitott színház kifejezésből következik, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra és a világra, és minden tehetséges művészt szeretettel várunk. Az, hogy felvettek minket az Európai Színházak Uniójába, egyértelműen az elmúlt öt év magas színvonalú művészi munkájának köszönhető, és azt bizonyítja, hogy a repertoárunk európai összehasonlításban is megállja a helyét" - mondta Eszenyi Enikő, aki hozzátette: az unióba való felvételükhöz a Robert Wilsonnal való munka, illetve a Szlovák és a Cseh Nemzeti Színházzal való koprodukció nyilván segített, de a szervezet elnökségének tagjai közül sokan ismerik már a társulatot.

 

eszenyi-eniko

Fotó: Honéczy Barnabás/MTI

 

Arról, hogy idén Hegedűs D. Géza 40, Kern András 45 éve, Halász Judit pedig 50 éve kötődik a Szent István körúti színházhoz, Eszenyi Enikő így fogalmazott: "A három művész hűsége példamutató. Aki ennek a színháznak a tagja, és szereti ezt a társulatot, az akkor is marad, ha egy adott évadban nem játszik annyit, amennyit szeretne, mert fontosabb neki, hogy ehhez a közösséghez tartozik. De természetesen igyekszünk a műsort úgy összeállítani, hogy mindenkinek legyen jó munkája, izgalmas feladata."

 

Tizenegy, többségében fiatal színész szerződik a színházhoz, több a megszűnt Szputnyik társulatának volt a tagja. "A Szputnyik nagy sikerrel játszott nálunk, sok tehetséges színész dolgozott a társulatban, tehát ésszerű volt, hogy leszerződtettem Bach Katát, Hajduk Károlyt és Király Dánielt. Kovács D. Dániel rendezőnek, aki szintén hozzánk jön, régóta figyelem a munkáit, nagyon tehetséges alkotónak tartom. Nagy öröm számomra, hogy igent mondott a felkérésre, és jövőre Schiller Haramiák című drámáját viszi majd színre. Orosz Ákost a Maladypében évek óta figyelemmel kísérem, mint ahogy azokat a fiatalokat is, akik most végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és nálunk játszanak majd a következő évadtól. Wunderlich József Pécsről, egykori osztálytársa, Szilágyi Csenge pedig egy budapesti színházból szerződik át hozzánk; mindkettejüket nagyon ígéretes tehetségnek tartom. Azt hiszem, nagyon jó csapat érkezik hozzánk" - számolt be a direktor.

 

Eszenyi Enikő az interjúban elmondta, a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán sajnos nem nyertek semmit, emiatt nagyon szomorúak. A fővárosi önkormányzat egyszeri támogatása a 120. jubileumi évadukra szólt, bár ennek is nagyon örültek, hiszen az elmúlt évadokban nem nőtt, inkább csökkent az alaptámogatásuk. A direktor szerint például ki kellene cserélni a hangpultot, ami önmagában hetvenmillió forint.. Az intelligens lámpák karbantartása pedig lassan többe kerül, mint ha újat vásárolnának. "A Vígszínházban több mint húsz éve volt az utolsó komoly felújítás. Remélem, hamarosan újra eljön ennek is az ideje, és akkor ezeket a gondokat orvosolni tudjuk" - bizakodik a Vígszínház igazgatója.

 

"Mi a Vígszínházban továbbra is a legjobb tudásunk szerint és nagy szakmai alázattal fogunk dolgozni. Ez a legtöbb, ami egy ilyen helyzetben tehető. Én ezért a színházért vagyok felelős, és ezáltal tudom építeni, jobbítani a magyar színházi szakmát. Eddig is elsősorban a Vígszínház művészeire, és saját alkotóközösségemre próbáltam figyelni, és azt hiszem, ennek meg is lett az eredménye. (...) A Vígszínház egy sziget, ahová jó tartozni, és ahol jó lenni. Mi a munkára és a közönségünkre figyelünk, és számunkra az a fontos, hogy az előadásaink nagyon jók legyenek" - vallja Eszenyi Enikő.

 

 

A teljes interjú a Népszavában olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása