Teliholdas estén kezdődik a Szegedi Szabadtéri idei évada

Az álarcosbállal kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, a Verdi-operában pénteken és szombaton este Katarina Witt kétszeres olimpiai bajnok német műkorcsolyázó alakítja a bálkirálynő szerepét.

 

A produkcióról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Katarina Witt elmondta: elbűvölte a Dóm tér és a díszlet látványa, s nagyon bátor ötletnek tartja, hogy a darabban jégpályát varázsolnak a színpadra. Ebben a báli képben – amely az opera eredeti változatában egy balettjelenet – tizenkét jégtáncos korcsolyázik majd együtt Katarina Witt-tel. Az olimpiai bajnok közölte, nagyon élvezte a produkció előkészületeit, és reméli, hogy az előadás elnyeri a közönség tetszését.

 

Witt

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

 

Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója kifejtette, fontosnak tartja, hogy szerepeljen opera a fesztivál műsorán. Verdi-művet tíz éve játszottak a Dóm téren, s Az álarcosbál eredeti, svéd verzióját hazánkban Szegeden mutatták be először.


Béres Attila rendező úgy fogalmazott, az opera ma nem a legkönnyebben eladható műfaj. Verdi idejében a péklegény is a komponista dallamait füttyörészte az utcán és alig várták, hogy egy újabb mű kikerüljön a mester kezei alól. Ez ma már nincs így, ezért a Dóm térre rendszeresen visszatérő rendező hatalmas vállalkozásnak tartja, hogy két estén nyolcezer néző előtt operát játszanak a fesztiválon.


A rendezői koncepció lényege az volt, hogy közelebb hozza a művet a közönséghez, megkönnyítve a befogadás élményét. Ugyanakkor igyekeztek értelmezni is a történet politikától túlfűtött világát – mondta Béres Attila.


Tihanyi Ildi jelmez- és díszlettervező elárulta, a cselekményt a jelenbe helyezték, Svédországba. A színpadon sikerült olyan teret létrehozni, amely működhet parlamenti ülésteremként, átváltozhat bálteremmé vagy panelrengeteggé.


A bálkirálynő ruháját tervező Náray Tamás közölte, Katarina Witt jelmezét a jég inspirálta. A világosabb és sötétebb kék, ezüst és óarany anyagokból összeállított ruhát háromezer kristály díszíti, amely összesen több mint három és fél kilót nyom.

 

 

szegedi szabadteri

Fotó: Dusha Béla

 

 

"Amikor megérkezett a felkérés, azt hittem, viccelnek" – mesélte a Délmagyarországnak a német világklasszis. Filmben szerepelt már, operába azonban korábban nem hívták. A fantáziáját azonban megragadta, ezért elvállalta a Verdi-darabban a bálkirálynő szerepét. Szerda este érkezett meg Szegedre és egyből kilátogatott a Dóm térre. "Tudtam, hogy ez egy fantasztikus fesztivál, de mindezt élőben látni a nagy színpaddal, a Dómmal, teliholdkor nagy élmény volt" - tette hozzá.

 

"A világsztárokra az öltözködés terén is nagy nyomás nehezedik, ami aztán átkerül a ruhatervezőkre. Katarina azonban nyitott és megértő volt, könnyű volt vele együtt dolgozni. Ettől függetlenül az eredeti tervekhez képest más lett a jelmeze" – mesélte Náray Tamás divattervező. A kék-ezüst-szürke-óarany ruhára 3 ezer kristályt varrtak fel kézzel, ami megnehezíti majd a műkorcsolyázó dolgát, hiszen a súlya így 3 és fél kiló lett. Hogy végül mit ad elő benne az egykori jéghercegnő, azt egyelőre még egyeztetik a koreográfussal, Katarina Witt derekát ugyanis egy sérülés miatt kímélni kell. Jelenete szerint egy hópelyhet formáló szánon tolják majd be, hat lány és hat fiú jégtáncos veszi körül.

 

alarcosbal

Fotó: delmagyar.hu

 

 

Giuseppe Verdi

AZ ÁLARCOSBÁL

opera olasz nyelven két részben

 

III. Gustav László Boldizsár

Anckarström Anatolij Fokanov

Amélia Rálik Szilvia

Ulrica Wiedemann Bernadett

Oscar Szemere Zita

Ribbing Pataki Bence

Horn Dani Dávid

Cristian Gradsach Zoltán

Főbíró Rozsos István

Bálkirálynő Katarina Witt


Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, az Art On Blades, a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara és Statisztái

Karigazgató: Kovács Kornélia

Zenei munkatárs: Zalánki Rita

Zenei rendező: Kéringer László

Zenei supervisor: Pál Tamás

Mozgástervező-táncművész: Sólya Ádám

Szcenikus: Tóth Kázmér

Díszlettervező: Tihanyi Ildi

Jelmeztervező: Tihanyi Ildi és Náray Tamás


Kreatív producer: Herczeg Tamás

Rendezőasszisztens: Kovács Krisztián

Karmester: Barnaby Palmer

Rendező. Béres Attila

 

 

Forrás: MTI, delmagyar.hu

 

süti beállítások módosítása