"Emelt fővel kell vállalni a sorsunkat" - Kulka János az elfogadásért emelt szót

"Ha nincs Kerényi Imre, én sem vagyok meleg" - fogalmazott Kulka János, aki őszintén vallott arról, miért áll ki nyilvánosan a gondolat mellett, miszerint emelt fővel kell vállalni a sorsunkat.

 

 

Annak kapcsán, miért comingoutolt, Kulka János elmondta: "Az ember identitása, szexuális kötődése alapvetően magánügy. (...) Én csak Kerényi Imrének tartozom hálával, hogy az én szeretett közönségemet azzal bosszanthatom, hogy meleg vagyok. Ha nincs Kerényi Imre, én sem vagyok meleg. (...) Nyilvánosságra került egy beszélgetés, amelyben Kerényi nagyon sokat röhögött azon, hogy az egész szakmát egy buzilobbi irányítja és nagyon jó lett volna, ha a mellette ülő Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház jelenlegi főigazgatója nem lehajtja a fejét szégyenlősen. (...) Úgy éreztem, ez túl volt azon a határon, amit tűrni lehet. (...) Akkor írtam egy levelet Kerényinek és Orbán Viktornak. (...) Az az érzésem, hogy kötelességem képviselni azoknak az érdekeit, akik erre képtelenek, vagy nincsenek olyan helyzetben, vagy akiket kiröhögnek" - fejtette ki Kulka János.

 

kulkajanos

Fotó: Népszabadság

 

Benyó Rita interjújában arról is beszélt, nem szeretne melegjogi harcos lenni, de szeretné megtenni azt, ami tőle telik és kiállni mások jogaiért. "Emelt fővel és büszkén vállalni kell a sorsodat, nem szégyenkezve és fejet lehajtva. (...) Nekem nem magamat kell megmentenem. Nyugodtan leélhetem az életem úgy, hogy "Kulka János a titokzatos, nincs felesége, nincs barátnője". Másokért teszem" - szögezte le Kulka János.

 

 

Péntek este kezdődött a Budapest Pride fesztivál a fővárosban. Alföldi Róbert az eseménysorozat megnyitóján elmondott beszédét itt olvashatják.

 

süti beállítások módosítása