Indul az ARTista Café - Beszélgetések a Nagycirkuszban

A kétévesre tervezett beszélgetés-sorozat első részét július 6-án rendezik meg a Fővárosi Nagycirkuszban.

 

A szervezők közleménye:

 

Széleskörű társadalmi fórum kezdődik a cirkuszművészet újrapozicionálásáról. Két hete sikeres főpróbát tartott az ARTista Café szervezőcsapata a Fővárosi Nagycirkuszban, kipróbálták a tervezett műsorszámokat (artisták, dal, vers, novella és filmbejátszás) valamint Fekete Péter miniszteri biztos az első, meghívott vendégek számára ismertette a program részleteit és a beszélgetések tervezett témáit. Július 6-án, hétfőn este hatkor mindez már élesben történik, az eseményre mindenkit várnak, akinek van gondolata és ötlete arról, milyen legyen a jövő cirkusza.

 

mitnekedcirkusz3


A Mit neked cirkusz! program egyszerre elemzés, vita és imázskampány. Azt vizsgálja, miként lehet társadalmilag újrapozícionálni a cirkuszművészetet. Mit jelent nekünk a cirkusz szó, mit gondolnak a művészek, az értelmiségiek, a színházszeretők és az egyszerűen csak szórakozni vágyók erről az előadóművészeti ágról.


A program egyik központi eleme a havonta egyszer, a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezésre kerülő ARTista Café. A közel kétévesre tervezett beszélgetéssorozat összegyűjti a műfaj több száz éves, rangos hagyományait, és számba veszi az új, sőt a vadonatúj irányzatokat, stílusokat. Keresi a cirkuszművészet azon tartalmi elemeit, melyek bizonyíthatják: a cirkusz jóval több, mint népszórakoztatás. Gondolkozik arról, miként lehet még népszerűbbé tenni a cirkuszt, művészi rangra emelni a közgondolkozásban.A szervezők szeretnénk, ha széles körben egyre inkább állandó szókapcsolattá válna: cirkuszművészet.

 

mitnekedcirkusz2


Az első ARTista Café helye és ideje: Fővárosi Nagycirkusz, 2015. július 6. 18.00 óra.
Téma: Az alapoktól a világszámig. Cirkuszművészeti ágak, zsánerek, attrakciók.


A részvétel ingyenes, ám a szervezők regisztrációt kérnek az érdeklődőktől a www.mitnekedcirkusz.hu oldalon keresztül.


Az ARTista Café rendszerint felkért vitaindító kezdődik, moderátor vezeti, a beszélgetést cirkuszi, zenei és irodalmi betétszámok egészítik ki. Az est végén kávé és tea mellett folytatódik a kötetlen beszélgetés.

 

mitnekedcirkusz1

 

Az ARTista Café a nyári vakációt követően szeptemberben folytatódik, az idei tervezett témái:
Szeptember 7. A bohóc, mint kommunikátor.
Október 5. A cirkuszi sátor hangulata. A szabadságkép.
November 2. Együttélés és együttműködés az állatokkal, ember és állat viszonya a színpadon.
December 7. Street art. Megszólítani a járókelőt.

 

süti beállítások módosítása