"Az ötvenes nőket ma is leírják" - Magyar Éva újra a Katonában fog játszani

Kis híján ötvenévesen, színészként költözött Londonba, ahol hirtelen középkorú emigráns lett. Haza mégis csak vendégszerepelni jár. Lapszemle.

A Katona József Színház a jövő évadban is műsoron tartja Marlene című, angol és magyar változatban is látható szólóját, amelyben párhuzamot von az 1901-ben született színésznő és a saját élete között. A kérdésre, milyen hasonlóságot talált kettejük sorsában, Magyar Éva színész, koreográfus úgy felelt: “A negyvenes éveiben Marlene Dietrichnek is ki kellett találnia önmagát, akárcsak nekem. Amikor elmaradtak a színészi felkérések, váltott, és énekesnő lett. A 45-50 éves nők lába alól ma is kihúzzák a talajt, leírják őket. Éppen egy nagyon hasznos korosztállyal babrálnak ki. Mire a gyerekek felnőnek, sok női energia, tapasztalat, bölcsesség halmozódik fel bennük, amit pazarlóan eldob a társadalom. A férfiak ebben a korban cserélik le a feleségüket, és a pályájuk csúcsára kerülnek, a nők pedig a süllyesztőbe. Színházi körökben azt mondják, a szép fiatal nő adja el az előadást. Ellenkezőleg: a néző is szeret a magáéhoz közelebbi korosztályt látni" - fogalmaz Magyar Éva, a Sámán Színház megálmodója.

Egykori csapatáról szólva elmondta: “Kaposváron, ahol az első igazi főszerepet kaptam, és jó dolgokat játszottam, három év múltán valahogy beszűkült körülöttem a tér. Amikor belekezdtem a társulat szervezésébe, megkérdezték tőlem: ugye még csak nemrég szültél? Azt hitték, szülés utáni depresszióm van, bekattantam. Eleinte tényleg csupán képek voltak a fejemben. Addig csak színész voltam, lépésről lépésre tanultam meg a színházcsinálást, a koreográfiától a rendezésig” – mesélte Magyar Éva, aki elárulta, a színháznak azért lett vége, mert hiába voltak a turnék és hoztak haza díjakat, itthon egyetlen, Soros-fesztiváli elismerést kaptak, a támogatás elmaradt.

“Láttam csodálatos művészeket, akik valamit nagyon jól csináltak, és abba belekövesedtek. Fiatalon beleégett az agyamba, hogy ettől óvakodni kell. Fontos volt számomra, hogy ha van egy téma, mondjuk a legelső sámán színházi bemutatóé, a házasság, akkor abba beleépítsem, ami az életemben történt, ami inspirált. A párkapcsolatban nem az a lényeges, amit mondanak. Egy gesztus többet jelent minden szónál. Ezért ebben a darabban nem volt szöveg, se dallamos zene, csak dobszó. Hasonlóan folytattam, de évről évre kevesebb pénzt kaptunk, az utolsó produkciót, a sikeres Emma, Ági, Zsoltot már viccesen kis összegből hoztuk létre” – emlékezett Magyar Éva, aki az első magyar színész volt, aki a Royal Shakespeare Companynál játszott, de hívták a National Theatre-be is.

“A végső döntést a lányom hozta meg. 16 évesen azt mondta, vigyem el ebből az országból, ahol már mindent megkapott, amit lehetett. Amíg kijárogattam, vendégszereplő voltam, vártak a repülőtéren, nem költöttem semmire, csak "művészkedtem". Amint odaköltöztem, középkorú menekült lettem” – árulta el a színésznő, akinek mégse jutott eszébe, hogy rossz döntés volt "kivándorolni".

“Londonban van a lányom, a társam, ott van az életem. Itthon meg mindent eladtam, hogy kint fennmaradjunk. Szívesen vendégszerepelek, de végképp hazajönni gyakorlati okokból sem tudnék. Játszom kint a Marlene-t, rendezek is egy darabot, és megírtam egy rövidfilmet, ami iránt érdeklődik valaki. Ősztől két helyen újra oktatni fogok, és van magántanítványom is” – számolt be Magyar Éva.

Mátraházi Zsuzsa interjúját a HVGben olvashatják.