A Cabaret-val turnézik a Spirit Színház

Az egyik legismertebb és legnépszerűbb musical, a Cabaret látható Jantyik Csaba rendezésében július 15-én a nyíregyházi szabadtéri színpadon.

 

A Spirit Színház ajánlója:

 

A Spirit Színház sztárszereposztásban mutatja meg, milyen volt egy szerelem, milyen volt az élet, milyen volt a Kabaré, amikor már annyira nem lehetett hinni semmiben, hogy az ember könnyedén elhitt bármit, ami egy percnyi örömöt adott, s mely perc talán élete utolsó boldog pillanata volt.

 

cab01

 

John Kander és Fred Ebb darabját a Spirit Színház mutatta be a 2014/2015-ös évadban Dér Heni, Torres Dani és Karalyos Gábor főszereplésével.


Sally Bowles, a nagyvárosi revütáncos egy éjszaka alatt habarodik bele Clifiord Bradshow fiatal íróba, aki ihletet keresett könyvéhez, de helyette Sally-ben egy furcsa kapcsolatra lelt. A szentimentális hamar lerombolja Clifi naiv elképzeléseit az életről, eközben a kabaré pedig mindig az épp aktuális politikai rendszerekhez hűen alakítja műsorát, élén a Konferansziével. Abban a korban pedig, amikor már annyira nem lehet hinni semmiben, hogy az ember könnyedén elhisz bármit, az új, teljhatalmú politikai párt vezetője igyekszik Clifiet is magával rántani.

 

Cabaret - Főpróba:

 

 

A kulturzsiraf.hu így írt a bemutató után a Cabaret-ről: "Érdekes, és elgondolkodtató, hogy a háború előtti Berlin helyett időtől, és helytől független környezetbe került Sally Bowles története. Jelen vannak a mai eszközök is, a laptop, és a mobiltelefon, és Iványi Árpád díszletei is inkább egy abszurd álomba repítik a közönséget, mintsem a harmincas évek végére. Minden fekete-vörös színben ragyog, ezzel is erősítve a nyomasztóan füllesztő idillt."

 

cab03

 

A Spirit Színház előadása nyáron több vidéki színpadon is látható lesz, ősztől pedig újra Budapesten láthatja a közönség az alábbi időpontokban:
2015 július 15. (szerda) 20:30 Nyíregyháza, Szabadtéri Színpad
2015 július 25. (szombat) 20:30 Kőszeg, Jurisics Vár
2015 november 08. (vasárnap) 17:00 Erzsébetligeti Színház
2016 február 20. (szombat) 19:00 Újpest, Ady Endre Művelődési Központ

 

 

John Kander-Fred Ebb
Cabaret - musical

két részben


Szereposztás:
Sally Bowles Dér Heni

Cliff Bradshow Karalyos Gábor

Konferanszié Torres Dani

Schneider kisasszony Nagy Enikő

Schultz úr Perjés János

Ernst Ludwig Tokaji Csaba

Kost kisasszony Nyilas Edina

Max Virág László

Mausie Visontai Szilvia
Dalszöveg: Csikós Attila, Blum Tamás
Zenei vezető: Neumark Zoltán
Koreógráfus: Simonyi Krisztina
Díszlet: Iványi Árpád
Jelmez: Iványi Árpád
Rendezőasszisztens: Faggyas Károly, Kocsis Bea
Rendező: Jantyik Csaba

 

süti beállítások módosítása