Radics Bélára emlékeznek a Esztergomi Várszínházban

A Tűzkerék xT koncertjét láthatják a nézők július 17-én (pénteken) este kilenc órakor az Esztergomi Várszínházban. Az együttes nagyszabású buliján Radics Béla sidézi meg abból az alkalomból, hogy épp 45 esztendeje alapította meg a Tűzkerék zenekart.

Az esztergomi együttes több mint húsz éve alakult meg és Som Lajos (a zenekar egykori tagja, később a Piramisban zenélt - a szerk.) engedélyével egyedül ők viselhetik az országban a Tűzkerék nevet.

 

tuzkerek xt

 

- Ez a koncertünk a jubileum miatt is ünnepélyes lesz. Megidézzük Radics Béla szellemiségét, nem csak zenében, hanem történetekben, sztorikban is. A tradicionális Tűzkerék számok mellett játszunk Jimi Hendrix, Led Zeppelin és Cream slágereket is, hiszen Béláék is ezt tették annak idején. Igyekszünk úgy szólni, ahogy akkor ők. Mi nem emlékzenekar vagyunk, hanem inkább életben tartjuk azokat a zenei hagyományokat, értékeket, amelyeket ezek a nagyszerű zenészek hagytak ránk. Úgy vettük észre, hogy a 2015-ös év fordulópont lehet az élőzenében, a fiatalok is egyre jobban ebbe az irányba fordulnak. Az pedig külön jó érzés számunkra, hogy keresnek bennünket. Több fesztiválmeghívást kapunk, Hobóval, a P. Mobillal, Deák Bill Gyulával emlegetnek ilyenkor együtt. Ez óriási megtiszteltetés és felelősség a zenekar számára, s ami talán azt jelzi, hogy jó úton járunk. Vezet bennünket Radics Béla és a Zöld csillag - mondta Tóth Tamás zenekarvezető, aki örömmel osztotta meg azt a hírt is, hogy a testvérével Radics Béla emlékére írt Bíborhold című saját számukat egy szlovák zenekar is szeretné játszani és erre kértek engedélyt tőlük. Természetesen, igent mondtak erre.

 

Forrás: Esztergomi Várszínház

 

 

süti beállítások módosítása