Visegrádi néptáncgálát tartanak Kapuváron

 

Visegrádi néptáncgálát tartanak július 25-én Kapuváron a Szent Anna Napi Lovasnapok és Vigasságok keretében, ahol a rábaközi város lengyel, cseh és szlovákiai partnervárosainak együttesei mutatkoznak be – tájékoztatta a város polgármestere szerdán az MTI-t.

Hámori György elmondta, hogy a Kapuvári Néptáncegyüttes táncosai mellett a csehországi Jesenikből, a lengyelországi Debicából és a szlovákiai Nagymegyerről érkező tánccsoportok lépnek fel délután négy órától a MEDOSZ Sportpályán. A bemutatók után táncházat tartanak.


A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló programban a csehországi Markovice együttes a morva hagyományokat, a lengyelországi Igloopolanie Néptánccsoport polkát, mazurkát és polonéz táncokat, a szlovákiai Megyer Táncegyüttes pedig a hagyományos szlovákiai magyar táncokat mutatja be.

 

kapuvar

 

A polgármester elmondta azt is, hogy a lengyel partnervárossal, Debicával a Nyitott Európai Városok Szövetségében dolgozik együtt Kapuvár, többek között egymás kulturális rendezvényein lépnek fel, turisztikai kiállításokon és vásárokon mutatkoznak be.


Nagymegyerrel a kulturális kapcsolatokon túl gazdasági együttműködése is van már a rábaközi városnak: a két település együtt fejlesztette ipari parkját. A közös pályázat keretében Kapuváron egy ipari inkubátorház épült, Nagymegyeren pedig egy régi ipari épületet alakítottak szolgáltatóházzá.


A városvezető hozzátette: Jesenik Kapuvár legfrissebb partnerkapcsolata, a cseh nagykövetség közreműködésével talált egymásra pár éve a két fürdőváros. Azóta évente többször vesznek részt művészeti csoportjaik egymás kulturális rendezvényein.


A Szent Anna Napi Lovasnapok és Vigasságok rendezvénysorozata július 24-én a Kárpátia együttes koncertjével kezdődik. Szombaton és vasárnap kézműves kirakodóvásárral, gyermekprogramokkal, helyi művészeti és tánccsoportok bemutatóival várják az érdeklődőket. Emellett fogathajtó versenyeket, lovas díjugrató és ügyességi versenyeket, bemutatókat is tartanak.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása