Görkorcsolyás akcióval indul idén a Cirkuszok Éjszakája

Görkorcsolyás eseménnyel nyílik meg szombaton az idei Cirkuszok éjszakája a fővárosban: a budapesti görkorcsolyásokat a Hősök terére várják, ahol a Fővárosi Nagycirkusz művészei és a Magyar Görkorcsolya Szövetség versenyzői tartanak bemutatót.

Fekete Péter, a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek elmondta, hogy szombaton 17 órára a budapesti görkorcsolyásokat szeretnék összecsődíteni a Hősök terére. A cirkuszművészeket és görkorcsolya-versenyzőket felvonultató program a görkorcsolyával érkezők bevonásával készülő flashmobbal zárul.


Fekete Péter hangsúlyozta: a Cirkuszok éjszakája nyitó eseményének célja, hogy a cirkuszművészetről új képet alakítsanak ki, megszólítva ezzel minden társadalmi réteget.


A tervek szerint a megnyitó fő látványossága egy helikopterrel magasba emelt artista levegőszáma lesz, amelyre az elmúlt ötvenkét évben nem volt példa - fűzte hozzá Gergely László, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója. Mint felidézte, 1963. május 1-jén tartottak hasonló helikopteres bemutatót a Hősök terén, akkor egy artista házaspár trapéz számát láthatták az érdeklődők.

 

cirkusz


A Cirkuszok éjszakáján a Fővárosi Nagycirkuszban a négy földrész művészeit felvonultató, Circussimo című műsor mellett többek között a Baross Imre Artistaképző növendékei és a Békéscsabai Jókai Színház táncosai várják az érdeklődőket, akik a cirkuszi produkciók mellett musical betétdalokat is hallhatnak Gubik Petra, Liszi Melinda, Gábor Anita, Harcsa Boglárka és Balázs Csongor előadásában.


Az utazó cirkuszok Zamárdiban, Balatonlellén, Révfülöpön, Balatonszéplakon és Debrecenben is várják a műfaj kedvelőit szombaton egészen éjfélig.


A lellei Napfény strandon szombaton a Magyar Nemzeti Cirkusz négy afrikai elefántja mártózik majd meg a Balatonban kora délután, miután elfogyasztottak egy nagy gyümölcstálat. A strandolók az elefántfürdetés előtt és után akár az állatok hátára is felülhetnek. Este a társulat egyedülálló produkcióval és meglepetés fellépőkkel várja a vendégeket.


Debrecenben az Eötvös Cirkusz társulata különleges eseményre készül. A Cirkuszok éjszakája előestéjén, pénteken két, Olaszországból érkezett artistaművész pár nagyszabású dupla esküvőjét rendezik a cirkuszi sátorban. A Valerio ikerpár lány tagja, Desire és vőlegénye a szombat esti program során a vadállatok ketrecében is kimondja a boldogító igent - ennek a Cirkuszok éjszakája közönsége is részese lehet. Az esküvő mellett a Legenda című előadással, színes programokkal és tűzijátékkal várják a közönséget.


Zamárdiban a Richter Florian Cirkusz bővített műsorral, 20 tagú fúvószenekarral, valamint két musical- és operettszínész vendéggel, a Nemzeti Lovas Színház igazgatójával, Pintér Tiborral és társával, Békefi Viktóriával készül a Cirkuszok éjszakájára, amelyen az érdeklődők beleshetnek a színfalak mögé és részt vehetnek a próbákon is.


Siófok Balatonszéplak városrészében az Exit Cirkusz az idei évad műsorával, az 5 tonnás elefántot, Mosly-t felvonultató, Cirkusz az egész világ című produkcióval, a Magyar Légtornász Egyesület látványos showjával, tűzzsonglőrökkel és meglepetésekkel várja az érdeklődőket.


Révfülöpön a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola artistának tanuló végzős diákjai tartanak bemutatót a Balaton-parti településen zajló cirkusztáborhoz kapcsolódva, amelyet idén első alkalommal szerveztek meg Magyarországon. Az esten balatoni amatőr csoportok is bemutatkoznak.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása