Gregor Józsefre emlékeznek a szegedi Muzsikáló Udvarban

Változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza udvarán, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot.

A Muzsikáló Udvart először 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szervezték meg Vaszy Viktor kezdeményezésére azzal a céllal, hogy a kiváló akusztikájú, 250-300 főt befogadó helyszínen, a nagyszabású produkciók mellett, igényes programokat kínáljanak a nézőknek.


A fesztiválon mindig is szegedi vagy a városhoz kötődő elismert zenészek, illetve a pályájukat kezdő fiatal tehetségek léptek föl – mondta a fesztivált szervező Száz Krisztina az MTI-nek.

 

muzsikalo udvar

 

A koncertek sorát július 30-án Horgas Eszter latin örömzenéje kezdi. A fuvolaművész partnereivel - a zongorán játszó Cseke Gáborral és a gitáros Dajka Krisztiánnal – olyan népszerű művészek számainak feldolgozásait mutatja be, mint a tangót a komolyzene részévé tevő argentin Astor Piazzolla vagy a többszörös Grammy-díjas amerikai dzsesszzongorista és zeneszerző Chick Corea.


Berecz András augusztus 4-én két fiával érkezik a Tisza-parti városba. Berecz István a 2012-es Fölszállott a páva tehetségkutató szóló tánc kategóriájának nyertese tánccal színesíti az estet, Berecz Mihály Bartók és Kodály népzenei ihletésű zongoradarabjait mutatja be. Az apa pedig mesékkel, dalokkal fűzi össze az ifjak tudományát.


Másnap a több tehetségkutatón is kiválóan szereplő dzsesszénekes Gájer Bálint koncertezik a városháza udvarán. A swingesten a Smoodies Zenekar lesz a művész partnere.


Már több mint egy évtizede a programsorozat rendszeres vendége az a cappella meghatározó együttese a Fool Moon, akik augusztus első csütörtökén Laár Andrást látják vendégül a koncertjükön.


A következő napon sorrentói szerenádra várják a közönséget. Denis Bianucci zongoraművész és Domenico Menini tenor fiatal olasz művészek, akik igazi mediterrán hangulatot teremtenek a népszerű Verdi és Puccini bel canto áriák, az autentikus nápolyi dalok és az örökzöld olasz slágerek megszólaltatásával.


Idén lenne 75 éves a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Gregor József, aki állandó résztvevője volt a programsorozatnak. A születésének évfordulójára szervezett esten Miklósa Erika Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekesnő mellett Fekete Attila, Vajda Júlia, Szvétek László, Gál Erika, Gregor Bernadett, Pál Tamás és Pál Anikó lép színpadra.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása