"Mindig van aktualitása" - Szurdi Miklós a Grease-t rendezi

Október 16-án ismét magyar színpadon látható a Grease.

Az '50-es évek amerikai mindennapjait az akkori középiskolások szemével bemutató, rock and roll slágerekkel teli darabban mások mellett Vastag Csaba, Kiss Ramóna, Gesztesi Károly és Mózes Anita szerepel.

 

A Grease legutóbbi, 2008-as Broadway-előadása elevenedik meg a Syma Csarnokban, 20 évvel az utolsó magyar Grease-előadás után. Ahogy akkor, úgy most is Szurdi Miklós rendezi a darabot; ezúttal a musical szövegét Varró Dániel írta, a Bánfalvy Stúdió mutatja be, az előadás zenei részét Döme Zsolt irányítja.

 

grease01

 

„A Grease olyan darab, amelynek mindig van aktualitása. A próza mellett tele van lírai és vidám dalokkal és ezekhez látványos koreográfiát lehet társítani. Minden generációnak örömet szerez. Láttuk, hogy mennyire élvezik a fiatalok és mi is nagyon szeretjük. Izgalmas téma, fantasztikus szereposztással, díszlettel és jelmezekkel!" – mondta Bánfalvy Ági a darab olvasópróbáján, aki szerint minden adott ahhoz, hogy egy csodálatos előadás szülessen.

 

grease03

 

A mozgalmas, látványos zenés produkció férfi főszereplője, Danny Zuko, a The Burger Palace Boys karizmatikus vezetője, aki folyton azon dolgozik, hogy a róla kialakított kép minél markánsabb legyen, mégis attól válik igazán vonzóvá, hogy kiderül: ő sem sebezhetetlen.

 

A Dannyt megformáló Vastag Csaba, az X-Faktor nyertese most, 33 évesen érzi igazán érettnek magát ahhoz, hogy megmutassa a színpadon a tinédzserkor minden örömét és problémáját. „Nekem is volt olyan korszakom, amikor azt hittem, senki nem ért meg. Aztán ahogy ment előre az idő, rájöttem, hogy ez nem igaz. Teljesen természetes folyamaton mentem keresztül és nosztalgikus visszagondolni arra, milyenek voltunk anno" - tette hozzá. Azt is elárulta, hogy gyerekkorának egyik meghatározó története a Grease. „A betétdalai a rock történelem részei, mindenkinek a tudatalattijában ott vannak a legjellegzetesebb számok és szinte biztos, hogy 1-2 slágert a legtöbb ember el tud énekelni belőle” – mondta.

 

grease02


A Grease női főszereplője, Sandy Dumbrowsk, a fiatal gimnazista, aki a Dannyvel megélt nyári szerelem után igyekszik beilleszkedni az iskolába. Sandy szerepét Görgényi Fruzsina kapta, aki Sandyhez hasonlóan szintén egy lánybanda tagja volt a középiskolában. „Nem tartoztam a menő lányok közé, de hozzájuk akartam csatlakozni, és sikerült is felküzdenem magam a képzeletbeli ranglétrán. Lazák voltunk, ezzel együtt pedig olyan tulajdonságokat is felvettünk, amire ma már egyikünk sem büszke. Még szerencse, hogy idejében észhez tértünk" - árulta el a színésznő.


A darab harmadik kulcsfigurája Betty Rizzo, a Pink Ladies belevaló, szarkasztikus bandavezére, akit egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol róla a világ. Betty-t Kiss Ramóna alakítja majd. Azt mesélte, hogy Rizzo olyan karakter, akiben mindenféle tulajdonság egyesül, szeret és gyűlöl egyszerre. "Szenvedélyes és dühös, de ugyanakkor kedves és megbánó. Nem mellesleg pedig van két gyönyörű szólódala, amire nagyon készülök" - fogalmazott a színésznő.


Az előadás egyik különlegessége, hogy újra egy színpadon játszik Vastag Csaba és testvére, Vastag Tamás.

 

grease04


Rádiós dj-ként a Grease egoista, pörgős beszédű és talpraesett figurája, a szarkasztikus humorú Vince Fontaine megformálója Gesztesi Károly lesz. „Van egy ütős nótám a darabban, ráadásul diszkós műsorvezetőként nemcsak levezényelem majd a táncversenyt, de én magam is fogok táncolni, ami azért érdekes, mert színpadon szinte sosem szoktam!" - mondta a színész az első próbán.


A Grease az érzelmekről, szerelmekről, csalódásokról szól. „Minden lehetőség benne rejlik, ami első számú party-musicallé teszi a mai napig" – fogalmazott Horváth Csaba, producer.

 

Szurdi Miklós rendező úgy véli, hogy a Grease egy nagyon egyszerű történet, borzasztóan jó zenével, szerelemmel, csapattal.

"Azt hiszem vonzó előadást fogunk belőle csinálni" – zárta Szurdi Miklós.

 

grease05


"Együtt a banda...":

 

A Grease történetét Jim Jacobs szövegkönyve inspirálta, amely William Taft High gimnáziumban töltött személyes tapasztalatain alapult. A produkciót eredetileg 1971-ben mutatták be Chicago-ban, a Kingston Mines Theater-ben, majd eljutott New York városába is. Az első változatot Guy Barille rendezte. Az új verziót már Tom Moore vitte színre 1972-ben az Off-Broadway-en, majd onnan átkerült a Broadway-re.  3.388 előadást élt meg 8 év alatt. A musicalből két későbbi Broadway előadás, három londoni és számos professzionális és/vagy amatőr változat született világszerte.

 

1978 a Grease történetének fordulópontja, ekkor mutatták be a filmes adaptációt John Travolta (Danny Zuko) és Olivia Newton-John (Sandy) főszereplésével. Sandy vezetéknevét Dumbrowski-ról Olsson-ra változtatták a filmben, karaktere pedig ausztrál származású lett, amely magyarázatképp szolgálhatott Newton-John ausztrál akcentusára. A film azonnal világsiker lett, népszerűségét pedig tovább folytatta egészen 2013-ig: ekkor a legmagasabb nézőszámú musical lett az Egyesült Államokban.

 

 

GREASE

 

Danny Zuko - Vastag Csaba

Sandy - Görgényi Fruzsi

Betty Rizzo - Kiss Ramóna

Frenchy - Szemerédi Bernadett

Marty - Mózes Anita

Jan - Nyári Darinka
Ress Hajnalka

Doody - Vastag Tamás
Ekanem Bálint

Kenickie - Borbély Richárd
Sándor Péter

Roger - Cselepák Balázs

Vince Fontaine - Gesztesi Károly

Cha Cha - Nemcsók Nóra

Angyal - Harmath Imre

Patty - Bugár Anna

 

További infók: www.grease.hu

 

süti beállítások módosítása