Musical a Tisza-parton Dolhai Attilával, Janza Katával

Szerényi László az Operettszínház színésze vásárosnaményi születésű. A Bereg szíveként is ismert település polgármesterével, Filep Sándorral fogott össze és július 31-re nagyszabású gálát szerveztek. Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Nagy Sándor és Janza Kata is fellép a parti rendezvényen, Gergelyiugornyán.

 

Filep Sándor polgármester számára mindig is fontos volt a térség kulturális felzárkóztatása és fejlesztése.

„Iskolaigazgatóként is támogattam, hogy az alapfokú művészeti oktatás teljes körű és hatékony legyen. A tánc, a zene, a bábjáték, a színészszakkör mind fontos elem hogy, a fiatalokat megismertessük kulturális értékeinkkel. Nagyon sok tehetség származik innen Beregből, és ehhez mérten folyamatosan szervezünk kulturális programokat minden műfajból. Így volt már, tánc és ének zenes est, pop és rock koncert, színházi este és stand up fellépés is. Hiszek abban, hogy minden műfajnak saját közönsége van, így nagy öröm számomra, hogy városunk szülötte Szerényi László a Budapesti Operettszínház tagjaként nagyon sok naményit ismertetett már meg az operett és musical világával, hiszen sokan járnak Beregből a fővárosba, hogy megnézhessék alakításait..." - mondta a polgármester.

 

gergeyl1


Július 31-én este szintén a régióban született Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt és Nagy Sándor együtt lép majd fel, hogy így is népszerűsítsék a megyét. Hozzájuk csatlakozik Janza Kata.

 

Szerényi László elárulta: régi vágya valósul meg. "Nagyon fontos hely számomra Namény és Gergelyiugornya. Ha kiszakadok a főváros nyüzsgéséből, pihenni és feltöltődni egyaránt­hazajárok. Sehol nem olyan szép a Tisza számomra, mint itthon" - mesélte.

 

Dolhai Attila Kisvárdán szü­letett, Ajakon nevelkedett. Mint ­mondta, gyerekként sokat hallott az u­gornyai Tisza-partról, de sosem jutott el oda. 

 

 Nagy Sándor Fényeslitkén nőtt fel, szülei még most is ott élnek. "Litkén ismer mindenki mindenkit, nagyon barátságosak és nyitott szívűek a helyiek. Jó érzés otthon lenni. Sok nyarat töltöttem Gergelyiugornyán gimnazistaként. Ha éppen nem lakodalmakban léptem fel, akkor csatlakoztam a bandához, általában kibéreltünk egy faházat a parton és buliztunk. Miután most is próbálok és nyaram azzal telik, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok Nyomorultak előadására készülök, igazán csak ez a július végi hétvége lesz a pihenés, így nagyon várom már a koncertet és az után a következő két napot is" – nyilatkozta Nagy Sándor.

 

gergelylead

 

Mészáros Árpád Zsolt fiatalkorának nyarait Gergelyiugornyán töltötte. "A Tisza–parthoz sok élményem fűződik. Ott csókolóztam először, a Tisza-parton voltam először szerelmes...Tizenöt éve már biztosan nem jártam errefelé, így most már alig várom a július 31-ei estét. Utána a családommal eltöltünk még egy hétvégét is a parton, mely biztosan jó lesz" – tette hozzá a színész.

 

Janza Kata abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem csak a helyszínt ismeri és szereti, de a fellépők mind kedves barátai is. „Nagyon jól fogjuk magunkat érezni, és remélem a közönség is. Musical slágerekkel és ismert magyar dalokkal készülünk, lesz Máté Péter és Cserháti Zsuzsa dal is" - mesélte a szon.hu-nak.

 

Forrás: Kelet.hu, szon.hu

 

süti beállítások módosítása